Századok – 1904

Értekezések - LÁNCZY GYULA: A harmadik nemzetközi történelmi congressusról 413

A HARMADIK NEMZETKÖZI TÖRTÉNELMI CONGRESSUSRÓL. 417 S ekkor hihetetlen aprólékos, minden szerves kapcsolatot nélkülöző közleményeket, vagy minden érték nélküli kivonatokat, néha merő tárgyjelzéseket (de alárendelt kérdésekről) kellett mintegy physikai kényszerből végig hallgatnom. Oly érzés volt az, mint ha az emberi életből hosszú órák vesznének el haszontalanúl, örömtelenül. így р. o. emlékszem egy fiatal franczia »történész« előadására, a ki részletesen kitárta az illető folyóirati szemlék czím-elsorolásával, hogy Franczia­országban túlságosan nagy a mindenféle történeti és egyéb szakba vágó folyóiratnak a száma, és hogy ezeket össze kellene vonni s egyesíteni a hasonlókat. De ez talán a szélsőbb esetek közé tartozott. Yagy egy száraz felsorolását kellett végig hallani a Siena­városi régi kutaknak és forrásoknak. A körülményekhez s a föl­dolgozás módszeréhez képest igen érdekes tliéma, ha hátteré­ben e küzdelmes város történeti élete vagy physiognomiájának jellemvonásai tünedeznek elé. De ez egy helyrajz-statisztikai alfejezet volt egy nyomtatás alatti nagy publicatióból. Yagy bizonyos apró déltiroli helységek körül támadt határvillongások felfejtése a határszéli Venetoval. És hasonló vagy közérdekűbb thémáknak tökéletlen megpendítése, melyek sem a kérdés teljességét nem tüntették elé, sem áttekintést nem nyújtottak a szakbavágó kutatásról. De nem folytatjuk, mert könnyen igazságtalanokká vál­hatnánk és hamis öszbenyomást kelthetnénk. Ugyanis e közle­mények — communicazioni, ez volt a congressusi vezetőség hivatalos terminusa — előadói mindnyájan, csaknem kivétel nélkül, kisebb-nagyobb képességük mértékéhez, hivatásuk kali­beréhez képest, a történettudomány, helyesebben kifejezve talán a történeti anyagkutatás komoly munkásai voltak. És a mit előterjesztettek, az a maga sajátlagos keretébe vissza­illesztve, legalább túlnyomólag, hasznos létjogosult alkatelem, — ha szinte mind csak atomja a történelmi ismeretnek. De így kiszakasztva semmi önálló értékkel nem bírtak, holott a congressust rendező bizottság programmja különösen hangsúlyozta, hogy csak előre bejelentett és megbírált s a történelmi tanulmányok általános folyamatát visszatükröző, közérdekű tárgyakat és közleményeket fognak a napirendre kitűzni. S ez értelemben udvariasan bár, de bizonyos fontos­sággal, előzetes ellenőrzési jogot vindikált magának, a bejelen­tett közleményeknek legalább tárgya és iránya felett, — a mi nem eshetett kifogás alá. De lia a bizottság ebbeli jogát távolabb álló tényezőkkel szemben teljes udvariassággal inkább jelezte mint gyakorolta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom