Századok – 1904

Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-ruthén érintkezések a XIV-ik században 935

M A G Y A R-RUTHÉN ÉRINTKEZÉSEK A X1V-IK SZÁZADBAN. 945 király érintett levele ezt, Kázmér király ellenvetése nélkül határozottan állítja. Ezek után nem nagy súlyt fektethetünk Boepell*) és Caro 2

) azon okoskodására, mely szerint a Lengyel- és Magyarország közt fönnállott szoros viszony mellett Kázmér minden figyelmét kelet felé fordította, hogy nemzete itt keressen kárpótlást a nyugaton szenvedett veszteségekért, a hol a németség a német lovagrend vezérlete mellett mindinkább tért foglalt. Keleten talán még tengert is találhat a Balti-tenger elvesztéseért, melynek partjait visszahódítani amúgy sem nyílik kilátása. Jóakaró, mintegy Kázmér királytól eredő intés akar ez inkább lenni, melynek a lengyel nemzet ellentmondott már akkor, mikor Jagelló Ulászló idejében a Balti-tenger mellékét ismét meghódította. Öntudatos népek ideig-óráig meghajolnak a kényszerűség alatt, de önként nem térnek ki a feladat megoldása elől, melyet a világ sorsát intéző Gondviselés szabott eléjök. A tatárok és oroszok bosszuló hadjárata, melyet — mint az imént megbizonyítottuk — 1340 elején indítottak, nagy rémületet keltett nem csupán Lengyel- és Magyarországon, hanem a szomszéd népeknél is. Az orosz-tatár egyesült sereg igen nagy volt, annál inkább, mivel e pogányokat az inség isr a mit a sáskák pusztítása okozott, arra késztette, hogy a hadjáratban részt vegyenek, mint erről a winterthuri koríró - saját vallomása szerint nem épen megbízhatóan — értesít. Szerinte az ellenséges had hosszában húsz, széltében öt-kilencz mérföldet fogott el, a mit hogy elhitt, érthető abból, mert (helyesen) úgy hallotta, hogy a tatárok feleségeikkel, gyermekeikkel és minden marliájokkal szoktak hadba szállani. A lengyel és magyar királyok a nagy ijedségre legott gyors futárokat küldöttek a szomszéd fejedelmekhez, segítségért folyamodván, de — mint XII. Benedek pápa leveléből is értesülünk3) — bizony nem kaptak. A császár, a bajor Lajos, elolvasván a kérelmet, gúnyosan ezt felelte: »Hiszen ha oly hatalmas ő kegyelmek, segítsen magán ! « Eőleg a magyar királyra haragudott, a miért nem restellette azt mondani : inkább a nyelvét eszi meg, hogysem rajta a kisujjával is segítsen, minthogy mindig ellenséges indulattal viseltetett iránta.4

) A mit hazugság nélkül bátran mondhatott is, mert a közte s az osztrák Szép Ihúgyes közt a császári mél-') Verbreitung des Magdeburger Stadtrechtes, 251. 2) Gesch. Polens, II. 218. 3) Theiner : Polon. I. 434. 4) Vitoduranus id. h.