Századok – 1903

Tárcza - Vegyes közlések - † Lederer Béla 958

•960 TÁRCZA. nyelvújítási törekvések ismertetése után azokról a mozgalmakról szól, melyeket II. József császár 1784 ápr. 26-án kelt ismeretes rendelete idézett elő. Az 1791 : 16. t. cz. már intézkedik a magyar nyelvnek jogaiba való visszahelyezéséről, de ugyanezen törvényczikk azt is mutatja, hogy a latin nyelv teljes kiküszöbölését ekkor még nem tartották lehetségesnek. Csak az 1.7ÍI2 : 7. t. cz. biztosítja törvényileg a magyar nyelv hivatalos jellegét ; de a kérdés annyiban nehézségekbe ütközött, hogy nem volt »hivatalos« magyar nyelv, nem voltak műszavak ; ezeket kellett először megteremteni. Ezen a hiányon volt hivatva segíteni : A tisztbéli írás módjának saját szavai cz. alatt 1807-ben megjelent kiadvány, melyet Pest vármegye bocsátott közre, s miután azt minden megyének megküldötte, egyöntetűség állott elő az új szavak használatában. RAN EZ A Y JÓZSEF: Fazekas Alajos. A jász-kunok emlékezete. (Lőcsei kir. kath. főgymn. Ért. 3—32. 11.) — Fazekasnak itt ismertetett költeménye névtelenül. 1845-ben látott napvilágot, tehát ugyanakkor, mikor a jász-kun kerületek százados emlékünnepét ülték megváltásuknak. A költemény csak nagyon kevés példányban maradt fen ; ez az oka, hogy alig ismerik. Tartalma a jász-kunok versbe szedett története, melyben épen ezért szerkezeti egység nem lehet, de az egészen keresztűlvonúl az az alapgondolat. hogy a kunok életerejükkel, vitézségükkel nemes és életképes fajnak mutatták magukat, méltónak a magyar nemzethez. melylyel közös eredetüknél s lelkük rokonságánál fogva egybeforrottak. Maga a költő Kiskunfélegyházán 1823-ban született: kezdetben tanító, majd ügyvéd, az 1868 70-iki országgyűlésen pedig képviselő volt; 1879-ben halt meg. MARTON JÓZSEF : A katholikus papság a magyar irodalomban. (Nagyszombati érseki főgymn. Ért. 1—70. 11.) — Az értekező ezen áttekintést egy nagyobb rendszeres munka vázlatáúl tekinti, melynek czélja korántsem a kath. pap-írók tüzetes ismertetése, hanem az, hogy »az irodalmi szellemnek műveikben jelentkező fejlődését s a koruk irodalmára gyakorolt hatásukat, vagy csupán megérdemelt helyüket« jelölje meg. Kár, hogy a kitűzött czél mellett nagyon elmaradt a kivitel, mert az értekező alig ad többet nomenclaturánál : bővelkedik azonban hangzatos állításokban, melyeket bizonyítani aligha tudna. Szerinte pl. a XYI-ik században »irodalmi becsű, forrásként használható történeti művet csak katholikus papok írtak.« (Nem ártott volna megnézni Flegler munkáját!) A XVII-ik században a »tiszteletreméltó tárgyiasságú« Pethő Gergely mellett »a többi krónikás szóba sem jöhet.« Különös. hogy Pethő tárgyiasságára nézve maga az értekező hoz fel