Századok – 1903

Értekezések - ILLÉSSY JÁNOS: A megyei levéltárak állapota 1772/74-ben 731

748 ILLÉSSY J. A MEGYEI LEVÉLTÁRAK ÁLLAPOTA 1772 74-BEN. Falusy, Kis családok eredeti nemeslevelei; az 1750 óta revideált polgári és bűnperek kivonatai egy könyvben. Yan egy elencbus a közgyűlési jegyzőkönyvekből kiírt köz­igazgatási ügyekről 1750-ig; a megyebeli helységek urbariumai, úrbéri összeirásai eredeti és másolati példányokban. ZEMPLÉN VÁRMEGYE főispánja 1772 aug. 16-án jelenti, hogy mihelyest a főispáni utasítást megkapta, annak 5-ik pontja értel­mében azonnal intézkedett, hogy a Sátorallyaujhelyben épült új megyeháznál a levéltárnak megfelelő helyiségek rendeztessenek be, azok állványokkal, rostélyos ablakokkal és vasajtókkal szerel­tessenek fel, hogy az eddig idegen hajlékban nem minden vesze­delem nélkül össze-vissza hányt-vetett iratok végre állandó elhe­lyezésre találjanak. Életbe léptette az 1729 : 25. t. cz. azon ren­delkezését, hogy a vármegyei szolgabírák és más tisztviselők a bíráskodási ügyiratokat minden év végével szállítsák be a levél­tárba. A dolog azonban lassan ment. Az 1773 aug. 16-án tartott közgyűlésen is azt jelenti az alispán, hogy a levéltári helyiségek még el nem készültek. Az áfhurczolkodás csak lassan eszközölhető, mert a vármegyei tisztviselők különösen az adóügyekkel nagyon el vannak foglalva. A jegyzőnek annyi a teendője, hogy a rendezést nem végezheti, s e czélból egy lajstromozói állás rendszeresítése elkerülhetetlen lesz. ZÓLYOM VÁRMEGYE 1772 decz. 9-én röviden jelenti, hogy a levéltár rendezéséhez hozzá kezdett. Mennyire haladt munkájával, nem tudjuk, mert a helytartótanács 1773 decz. 23-iki sürgetésére választ nem találtunk. ILLÉSSY JÁNOS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom