Századok – 1903

Értekezések - ILLÉSSY JÁNOS: A megyei levéltárak állapota 1772/74-ben 731

A MEGYEI LEVÉLTÁRAK ÁLLAPOTA 1772 74-BEN. 733 immár külön elenchusokba összeírta ; azonkívül elkészítette a peres ügyek jegyzékét is 1564-től kezdve. Most a vegyes ügye­ket tartalmazó iratcsomók rendezésén fáradozik, melyek nagyon össze lévén hányva, rendbeszedésük legalább két évet kíván. Egyidejűleg a jegyzőnek feladatává tétetett, hogy a mult és a folyó század pereit lajstromozza. ARAD VÁRMEGYE 1773 febr. 4-én jelenti, hogy levéltárában az iratok 1741-től kezdődnek, t. i. attól az időtől, midőn a délvidék s vele Arad vármegye is. a török járom alól felszabadult és a polgári közigazgatásnak átadatott. A hivatalos levelezések, kérvények, a felső hatósághoz intézett fölterjesztések, valamint ezek leiratai, a jelzett időtől kezdve a jelentés napjáig csomózva s lajstromozva vannak és mutatóval is elláttattak. ÁRVA VÁRMEGYE főispánja. Török András, 1772 szept. 13-án jelenti, hogy a mult hónapban megtartott vármegyei tisztújítás alkalmával megtekintette a levéltárt, melyben az iratok csak 1684-től kezdődőleg vannak. A mondott évben ugyanis Nagy­falu községe, a hová a litván excursió miatt a levéltár szállíttatott, leégett a levéltárral együtt. A főispán megparancsolta Reviczky Gábor aljegyzőnek, hogy a levéltár rendezéséhez mennél előbb lásson hozzá. Felhatalmazást kér arra, hogy e munkáért a jegyzőnek napi 1 frt 50 dénárt, a melléje adandó Írnoknak pedig 75 dénárt fizethessen a vármegye házi pénztárából. Ez utóbbi kérelem teljesítését a helytartótanács megta­gadta, mert a levéltár rendben tartása a jegyzőknek hivatalos kötelességük. — 1773 decz. 23-án a helytartótanács megsürgette a főispánt, hogy a levéltár rendezésének folyamatáról tegyen jelentést. BÁCS VÁRMEGYE főispánja 1772 szept. 28-án jelenti, hogy a vármegye levéltára 1752 óta oly állapotban van, hogy a szükséges iratok a jegyzőkönyvek segítségével könnyen feltalál­hatók. Ezek a jegyzőkönyvek 1712-től, vagyis a vármegyének visszaállításától és pecséttel való ellátásától kezdődnek s kilencz bekötött könyvből állanak, és pedig : 1. köt. 1712 decz. 1. — 1720 ápr. 25. 2. » 1724 aug. 12 — 1728 jan. 15. 3. » 1728 márcz. 16. —1730 okt. 27. 4. » 1730 nov. 3.­-1738 máj. 19. 5. » 1738 jun. 16. — 1744 szept. 28. 6. » 1744 okt. 29. —1754 nov. 8. 7. » 1754 nov. 27 —1765 márcz. 18. 8. » 1765 ápr. 16 — 1770 jun. 23. 9. » 1770 jul. 10. — 1772 szept. 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom