Századok – 1903
Értekezések - PÓR ANTAL: Magyar-lengyel érintkezés a XIV-ik században - II. bef. közl. 308
326 PÓR A. MAGYAR-LENGYEL ÉRINTKEZÉS A XIV-IK SZÁZADBAN. mint vejéhez a magyar királyhoz és a magyar nemzethez, mely a sok segélyadás költségét már alig győzte, folyamodni. Károly király becsületbeli dolgának tartotta általános fölkelést rendelni el. mert így követelte ezt »nevének dísze, az ország haszna és védelme.« Egyúttal minden udvarházra és telekre egy-egy márka súlyos hadi adót (collecta) vetett ki, hogy hadait zsolddal elláthassa.1) A pápát is megkereste : Minthogy — úgymond - sok háborút kell viselnie a szomszéd ruthénekkel, kik be-betörnek országába, segítsen rajta. Ennek következtében XXII. János pápa indíttatva érezte magát a részére beszedendő papi tized és a megüresedett egyházi javak jövedelme harmadát a királynak engedni át azzal, hogy viszont ő is gyámolítsa a pápai adószedőket.2 ) Minthogy pedig az ez évben uralkodott hőség miatt hamarabb volt az aratás, a magyar sereg is korábban érkezett Ivrakóba, hogy az öreg lengyel királyt utolsó hadjáratába kisérje. Augusztus közepe táján indult meg a lengyel és magyar sereg a keresztesek ellen ismét a Drewentzhez. »Árulók mindig; találkozván« — mond a lengyel koríró - könnyen czélt értek a közbenjárók, kik fegyverszünetet eszközöltek. Ulászló király azután visszatérő útját Nagy-Lengyelország felé vette, hol a hazaáruló lengyel lierczegeket (fugitivos duces Polonie regno incumbentes) megfenyítette, ötvennél több erődjöket fölgyújtván; Cosczan (Kosten) várát pedig, mely a többinél veszedelmesebben fenyegette Lengyelországot, körülvette seregével. A kik a várban rekedének, bízva a hely erősségében és saját vitézségükben, nemhogy megadták volna magukat, hanem még hetvenkedtek. Kázmér királyfi azonban és a magyarok rohammal bevették a várat és benne közel száz vitézt, ötven sisakost, számos előkelő sziléziait, csehet és németet megöltek. Kázmér herczeg senkinek sem kegyelmezett. Ekképen helyreállítván a rendet az országban, diadalmasan bevonultak Krakóba.3) A magyar segítő had nagy későn érkezett vissza hazájába, minthogy a hadjárat befejezését (residentia) 1333 januárius 15-ik napjára határozták.4 ) Nemsokára azután, a következő márczius - hó elején elhunyt Ulászló király élete 73-ik évében. Vitéz és jeles fejedelem vala, ki hosszú időre irányt szabott a lengyel nemzet törekvéseinek. PÓR ANTAL. l) Anjoukori Okmt. II. 593. — Fejér : CD. VIII. 3. 671. a) Themer: Monum. Hung. I. 553—555. 3) Contin. Annal. Polon. Script, rer. German. 79. *) Sztáray-Oklt. I. 71. — V. ö. Knauz: Kortan, 257.