Századok – 1903
Történeti irodalom - Ommen; Heinrich: Die Kriegführung des Erzherzogs Karl 182
182 történeti irodalom. 182 alkalmas pro memoria, de rajta kívül másnak, főleg pedig a történetírónak vajmi kevés hasznára vagyon. Még legtöbb súlyt fektet a közrebocsátó — legalább úgy látszik — családjának az egyes oklevelekből kivonható leszármazására. A genealogus tehát még leginkább találhat magának való anyagot a füzetben ; de azt hiszem, az sem fogja vakon használni, mert rájön, hogy a közlő nem következetes, nem föltétlenül megbízható a leszármazási adatok közlésében. Pedig lia másban nem, de ebben szigorú pontossággal járt volna el, már csak a száraz nemzedékrendi tábla összeállításával is nyereségessé tette volna könyvét. Természetes, hogy a család történetének vázolásával nem lett volna szabad annyira fukarkodnia. A mit a bevezetésben a család »rövid történetéről« elmond, az már akár Fejér Codex Diplomaticusából, akár Engel magyarországi históriájából, akár Nagy Iván családtörténeti nagy munkájából eléggé ismeretes. Ezért bizony kár volt Szirmay Antal Szatmár megye leírása cz. művére hivatkoznia, mert Szirmay hitelessége — tudvalevőleg igen alacsony fokon áll. Inkább kellett volna ügyet vetnie arra, a mit Csergheő a Siebmacher-féle Wapioenluch-han a család czímeréről elmond, ha már ki nem terjeszkedik is azokra a kritikai fejtegetésekre, melyek ugyancsak Csergheő, majd Bergmann tollából az Adler heraldikai folyóirat 1871 évi folyamában megjelentek. Mondhatjuk : Irinyi István könyvecskéje mostani alakjában — még ha »kézirat gyanánt« van is kibocsátva — sem a közönségre, sem a szaktudományra nézve termékenyítő hatással nem jár. Pedig az Irinyi család szépszámú okleveleinek ismertetése bízvást több fáradságot is megérdemelt volna. YJ— Heinrich Ommen : Die Kriegführung des Erzherzogs Karl. (Historische Studien. Veröffentlicht von E. Ebering. Heft 16.) Berlin, 1900. 8-r. II, 134 1. — A szerző Károly főherczeget mint hadvezért nem tartja kiválónak. Nézete szerint érdemei inkább az osztrák hadsereg újjá szervezése s különösen a hadügyi kormányzat terén tűnnek ki.') (DLZ.) ') V. ö. erre nézve a Századoh 1895. 481. 1. közlőiteket.