Századok – 1903

Értekezések - VÉCSEY TAMÁS: Hajnik Imre emlékezete 101

hajnik imre emlékezete. 135 komoly dorgálás. A hangzatos jelzőkkel, üres frázisokkal takargatott készületlenséget szó nélkül nem hagyta. A ki egy részt betanult s abból tudott felelni, a többi részt pedig meg se nézte s így a vizsgán merő szerencsét próbált, annak magyarán megmondta, hogy »az ilyen speculatió rút dolog; ez nem szabad; ez nem illik.« Ugy vizsgált, hogy a jelölt készültségéről és pedig az egész tananyagra kiterjedő készültségéről meggyőződjék. Még azzal is behatóan és huzamosan foglalkozott, a ki kellő készültség nélkül jött a vizsgára ; az ilyet azért kérdezgette hoszszasabban, hogy meggyőzze arról, hogy megérdemli a bukást. Nem volt heves és hirtelenkedő. Erős idegzete a hosszas vizsgázást rendületlenül kibírta. Arczán ugyan sohasem láttuk az idegesség révetegségét. Előkelő nyugalommal végezte a fárasztó kötelességet. A kiről azt mondta, hogy »magister celerum«, az bizonyára nyugtalan gyorsasággal, felületesen examináló censor lehetett. Barátja volt a rendnek, pontosságnak és fegyelemnek. A könnyelműség lejtőjére lépőt már elveszettnek képzelte, idézve a német mondást : »Das ist der Fluch der bösen That, dass sie immer böses gebären muss.«1) Hite szerint a tanárról is áll az, a mit a kormányzóról mond Tacitus : »Omnia scire, non omnia exequi. Parvis peccatis veniam, magnis severitatem accomodare.« Tanítványai közül sokan szerették s kivétel nélkül mindnyájan tisztelték és nagyra becsülték. IRÓI MUNKÁSSÁGA. Hajnik a maga írói egyéniségét az eredeti kutatónak subiectiv közvetlenségével érvényesítette műveiben. Nem a képzelődés délibábszerű alakításaival, hanem a Tacitus-féle történetkritika komoly, megbízható megállapításaival találkozunk könyveiben, melyeknek lapjain, a tiszta látás adományával megáldva, magyarázza a multak reconstruált képét ós ennek értelmét. J) Schiller: Die Bvaut von Messina. 10*