Századok – 1902

Történeti irodalom - Péterfy Jenő összegyűjtött munkái I. II. köt. Ism. Váczy János - 845

846; történeti irodalom. továbbá Tennyson, Emerson, Ruskin műveinek ismertetése, színházi szemle Wagner két operájának előadásáról s végre egy fölötte érdekes essay a tragédiáról. Egypár olvasmány kivételével valamennyi történet-bölcseleti tanulmány, mélyreható elmélkedés, élesen elemző fejtegetés eredménye. E tanulmányokban Péterfv írói egyénisége — mondhatni — a csúcsponton nyilatkozik meg. Nagy szellemek művein edzett elméje minden tárgyból, a melyet vizsgálata körébe von, kiválasztja az általános érdekűt, az igazán jellemzőt, akár a költő művészetére, akár a történetíró felfogására, akár a bölcselkedő eszméinek fejlődésére vonatkozzék, s mindegyikben meg tudja állapítani azt a szoros kapcsolatot, melyben az illető költő, történetíró vagy bölcselkedő, kora szellemével s az általa művelt írásmű fajának haladásával és természetével van. A történeti fejlődés szálait épen oly világosan nyomozza, bontja szét, majd fonja össze a kiemelkedő mozzanatok csúcspontjai szerint a költői művészetben s a görög nagy gondolkozók eszméinek egymásutáni haladásában, mint a mily éles logikával különbözteti meg az újkori történetírókban, példáúl Taineben, a psychologust a kritikustól, a jellemfestői az események csoportosítójától. Sehol sem indúl ki egyoldalú szempontból, sehol sem pártos itéletű bíráló ; a történeti, bölcseleti és művészeti szempontokat szerencsésen egyesíti és öszhangban tartja. S a milyen ritka érzékkel, mondhatnók, valami sajátságos művészeti intuitióval helyezkedik bele abba a korba, melynek alakjával foglalkozik, soha sem feledkezik meg az általános emberi haladás azon nagy vívmányairól sem, a melyeknek magaslatára állva, biztositéletet mondhat a régi korokról és szereplő hőseikről. Jellemeket rajzolva sem mond le bírálói tisztéről, s mikor bírál is, soha sem puszta kritikus. Macaulay és Taine ecsetvonásait mindig maga előtt látja, a nélkül, hogy e nagy írók művészete az őkülön egyéni éleslátását veszélyeztetné. S mindez onnan van, hogy vizsgálódása nemcsak nem egyoldalú, nemcsak szerencsésen egyesíti a különböző szempontokat, hanem a műfaj természetét az író egyéniségével kapcsolatban, ezt pedig egyfelől a kor általános eszméivel, másfelől ugyanazon műfaj más képviselőivel szoros összefüggésben látja. S látása mélyreható lévén, mindjárt a tanulmány elején feltünteti a czélt, a melyet el akar érni, és soha sem kénytelen közben megállapodni : vájjon nem tért-e'le a helyes útról. Más szóval: mélyreható áttekintéséhez erős szerkezeti érzék járúl, melyhez kevés hasonlót mutat fel különben sem gazdag essay-irodalmunk. A szóban levő kötet első tanulmánysorozata, a görög tragikusok és Aristophanes művészetének vizsgálata, talán leg-