Századok – 1902
TÁRCZA - Hivatalos Értesítő - A M. Történelmi Társulat pályázat-hirdetése 696
696 tárcza. 10. Adassék elő a magyar hadi történet valamely nevezetesebb eseménye. Jutalma az ifj. bojári Vigyázó Sándor emlékére tett alapítványból 1200 kor. Határnap: 1902 szept. 30. A jutalom csak önálló becsű műnek Ítélhető oda. A jutalmazott munka a szerző tulajdona marad, a ki köteles művét egy év alatt kiadni ; ha ezt nem teszi, a tulajdonjog az Akadémiára száll. 11. A M. Tud. Akadémia elhatározta, hogy a kiadásában megjelent »Monumenta Hungáriáé Historica«-nak minden évben egy-egy osztályát kitűzi jutalmúl a budapesti, kolozsvári és zágrábi egyetemek egy-egy (a történelemmel foglalkozó) hallgatója számára, a kit az illető kar szaktanárai e kitüntetésre mint legméltóbbat ajánlani fognak. A jutalom odaitélése minden évben a nagy-gyűlésen fog kihirdettetni. A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT PÁLYÁZAT-HIRDETÉSE. (Másodszor.) Ludányi Bay Ilona úrnő nagylelkű adományából a Magyar Történelmi Társulat pályázatot hirdet II. Rákóczi Ferencz fejedelem életrajzára. A pályaműnek az eddig felkutatott történelmi adatok gondos és pragmatikus felhasználásán kell alapulnia, s formájában és szellemében a művelt közönség, de különösen a mindkét nembeli felnőtt ifjúság igényeit szem előtt tartania. A források pontos megjelölésével írandó mű terjedelme 20—25 nyomtatott ív lehet. A pályadíj 3000 (háromezer) korona. A pályaművek idegen kézzel írva, lapszámozva, bekötve és jeligés levéllel ellátva, 1904 április 8-ig küldendők be a társulat titkári hivatalához. A jutalmazott munka a Magyar Tört, Társulat tulajdona, mely azt a Magyar Történeti Életrajzokban — a szokott tiszteletdíj kiszolgáltatása mellett — közli, s magának az első népszerű kiadás jogát is fentartja.