Századok – 1902

Értekezések - FERENCZI ZOLTÁN: Kossuth és Wesselényi s az urbér ügye 1846–1847-ben - I. közl. 47

KOSSUTH ÉS WESSELÉNYI S AZ L'RBÉR ÜGYE. 3 engedékenységen, nem jogon alapszik. Ezért sohasem lesz vele egyik fél sem megelégedve, bármint rendezzék. О e helyett hármat ajánl : a robot helyett a jobbágy és földesúr szabad megegyezését bérleti rendszer alapján, az ezzel kapcsolatos teljes szabad költözködést, végre a nem nemesek bírhatási joga legteljesebb megadását. Látható, hogy ez valami más, mint a mit Wesselényi pár szavából érteni lehet, ki a czikket kivált azért rosszalja, mert ő maga mindenáron urbért, még pedig mentől méltányosabb urbért akart Erdélyben is, a mely foglalja magában a magyarországi törvény előnyeit a lielyi viszonyok szerint, de mellőzze homályait és hátrányait; tehát az erre való engedékenységre kívánta rábírni az erdélyieket, mint első lépésre, kik el voltak telve az »urbér-iszony«-nyal. Valóban, valljuk meg, hogy a fenti tervnek volt egy különösen nagy hibája, s ez az, hogy későn érkezett. Most már, 1846-ban, ilyesmire alapítani a jobbágyügy rendezését, annyi lett volna, mint megnyugtatás helyett még jobban fölizgatni a jobbágyokat; mert ők már kiirthatatlanúl bevették leikökbe azt a meggyőződést, hogy telkeik, melyeken századok óta apáról fiúra laknak, tulajdonaik, s a robotra csak erőszak kényszeríti őket. Ezenkívül a bérleti rendszertől már csak azért is remegett a jobbágy, mert benne — s méltán — nem láthatott mást, mint robotot más néven, s az ezen alapult irlandi nyomor és felső-olaszországi tarthatatlan állapotok közismeret tárgyai voltak, amaz főkép Eötvös 1840-iki értekezéséből, emez a Bobot és Dézma cz. művön kívül a hírlapirodalom egyéb adataiból, mely a megoldás módjai között mindkét állambeli viszonyokkal ismételve foglalkozott. A népben uralkodóvá lett közvélemény, sőt ösztönszerű meggyőződés most már nem ilyesmit kivánt. A jobbágynak maga a telek kellett s legfölebb a kárpótlás szükségét bírta volna még megérteni ; de miután telkében, úgyszólván mint sajátjában lakott száz-kétszáz év óta, sőt azt a magáénak is tartotta, mert sem a M. Terézia-féle úrbéri rendezés, sem az 1832/36-iki törvény szerint őt ok nélkül elmozdítani nem lehetett, — hogy most mégis bérbe vegye: ez a természet egyszerű fiára megfoghatatlan lett volna. Azt viszont mindenki érezte, ki a nép sorsát és gondolkodását ismerte, hogy az úrbér csak ott maradhat meg, hol a nép öntudatra még nem ébredt. Ámde hazánkban kor, haladás, izgatás öntudatra keltették s itt a földesúri engedékenység már nem volt megnyugtató ; u. n. jószívű alamizsnálkodással az úrbér keserű kenyerét semmi módon sem lehetett többé megczukrozni. Mindezek a nézetek és el nem nyomható közérzés a