Századok – 1902

Értekezések - FERENCZI ZOLTÁN: Kossuth és Wesselényi s az urbér ügye 1846–1847-ben - I. közl. 47

KOSSUTH ÉS WESSELÉNYI S AZ L'RBÉR ÜGYE. 51 kórságig erősödik bennem az óhajtás, — magányba vonulni, elzárkózni ; mindenek felett pedig felejtetni a világtól. Sokszor vádoltak arról is, hogy nagyravágyón hiu vagyok. Különös neme a hiúságnak, mely azon vágyban áll : bárcsak lételemet se venné észre senki is, bár felejtenének annyira, hogy csak nevem se legyen említve soha is. Ha ez is nagyravágyás, meg kell legalább vallani, hogy igen comicus szabású. Meg fogsz botránkozni kedélyem ezen typusán. Méltán. De hiában. ember vagyok, kiveszen sodromból annak tapasztalása, mennyi erőfeszítésbe kerül valami jót megteremtenem, s ha végre óriási küzdelmek közt megteremtőm, minő alacsony utakon rontják meg sikerét mindennek elleneink, minő léha közönyösséggel hagynak mindent veszni barátaink. Szegény, szegény hazám ! Hadd pletykázzak egy kissé. Pletykáim közepett be-becsuszik itt-ott egy vonás, mely közügyeink állását ismerni segitendi éles fogalmú lelkedet. Először a politikáról. Bécsi dolgokba nem vagyok avatva. De furcsa hírek szárnyalnak. Apponyi et comp, (hová a capite Széchenyit számítsd) organumaik által mindig tevékenységet hirdetnek, s mikint fog a kormány ennek élire állni. — De semmit sem tesznek. Semmit sem specifikálnak szándokaikból s egyedüli tevékenységűk a vármegyék demoralisatiója, többségszerzés ismeretlen czélokra ; — és a gyávák odaadják magokat, nem tudva mire, vakon. Aztán tégy e nemzetből valamit. Azonban rebesgetik, hogy a galicziai borzalmak, melyek annyi szenvedéssel torlott szathmári szavaidat oly irtózatosan s irtózatos hamar igazolák,1) a kormányt azon kénytelenségbe tevék, hogy a jobbágyviszonyoknak végkiegyenlítéséről a császárságban gondoskodni kénytelen. Mikint oldják meg bölcseik a csomót? ki tudná megmondani ; de a kénytelenség igaz. — s hogy akkor nálunk sem maradhatnak a dolgok a mint vannak, az is igaz. Mondják hát, hogy az úrbéri tárgy a kormány egyik designált tárgya. Másika az adó közössége. — — Es Apponyi minket mégis üldöz ! pártunkat semmivé tenni Ígérkezett. — Már aztán kivel akarja e dolgokat keresztül vinni, ha velünk nem : a jó Isten tudja. Az oligarchia már csak e hírekre is dühöng ; a clerust phrenesisbe hozza a hír. hogy jószágainak elvételéről tanácskozik Bécsben a financziális szorultság. Oly szép zavar, melyben sátánnak öröme lehet ; de melynek, félek, a szegény magyar alkotmányos élete utánna dűl. — Ok akarandnak tenni valamit kétségtelenül, mert a kor szükségei fejökre, szívökre nőttek s mi a kor kivánatait ') Czélzás Wesselényinek 1834 decz. 9-iki szatmári beszédére az •örökváltság ügyében, melyért hűtlenségi perbe fogták.