Századok – 1902

Történeti irodalom - Bálint Gábor: A honfoglalás reviziója; vagyis a hun; székely; magyar; besenye; kun kérdés tisztázása. Ism. –l–l– 565

568 történeti irodalom. is : az Onogur, Hunugur, a mely névnek »előrésze mindenesetre a görög fül által nem hallott /г-val ejtetett Hunn név az örmény tolmács kiejtése után. A második rész lehet az adïghekabard, ughur (el-égő = fekete, füstös) s így fekete hun értelmű. De minthogy e név Hunugar alakban is előfordul, lehetséges, hogy egy kab. Hun-'í-ghar (hun-fogoly) összetétel van variálva. (51. 1.) Ez a nép volt az, a mely Konstantin császár szerint — Savar-to-i-as fal(ka)-nak, vagyis mint feljebb láttuk : sártóias falkának nevezte magát. Ez sem volt török, mint a magyarországi csuvas tatárok ráfogják.« Ezek voltak a honfoglalók egyik törzse. A többi 7 törzs, sőt mind a Konstantin által említett nyolez törzs, adïghe kabard vagyis hun, vagyis kozár volt, bár Konstantin tudomása szerint ép ellenkezőleg, a hét magyar (türk) törzshöz egy kozár törzs csatlakozott. A kozárok és sártóias falkák egyesüléséből keletkezett a magyar nemzet; a kozár és sártóias falka nyelve, mely Konstantin idejében még külön volt, »összeszűrve« alkotta meg azt a nyelvet, »melyet mi csak 350 évvel későbbi korból, az úgynevezett Halotti Beszéd rövid szövegéből« — a tihanyi alapító-levél szókincse nem számít — ismerünk. (178. 1.) S ez tulajdonképen Bálint Gábor munkájának sarktétele, a honfoglalás revisiója; okai azonban, melyekkel e felfogását támogatja (117. 1.), a források oly zavaros értelmezésén alapulnak, hogy ne mondjam, oly gyermekesek, hogy azokkal az olvasót nem fárasztjuk, és még csak azt említjük meg sarktételének kiegészítéséül, hogy a maga kérdésére : »De hol vannak a székelyek a császáríró szerint?« akkép felel, — természetesen kellő okadás nélkül — hogy »a kazarok egy része a kabar-székelyek vezetése mellett a honfoglalást Moldva és Oláhországtól kezdve a Tiszáig már bevégezte volt akkor, a midőn Árpád a szövetségesek többi részével még Atelkuzuban volt.« (121. 1.) Beszél azután még a szerző a bolgárokról (VI. fej.), kikről helyesen emeli ki az arab írók nyomán, hogy a kozárokkal egy, nem-török nyelvet beszéltek, de a dunai bolgárok közt kozár-adi'ghe úri elem mellett »ronda csuvas török s egyéb vegyülékű parasztságot« (149. 1.) is lát, A »besenyek«-ről (sic !) uzok és kunokról (VI. VII. fej.), kiket szintén egynyelvűeknek, de nem törököknek tart, s a kunok török volta, a Petrarca-féle kun codex ellen, régibb íróinknak régi argumentumaival harczol. A jászokról szólva (XI. fej.), azokat — nem alaptalanúl — a kunokhoz csatlakozó alán, oszét töredéknek tartja. (171—172. 11.) Végűi még az adïghe-kabard nemzet történeti emlékezéseiről és régi vallásáról közöl — jobbára zavaros, általa sem valami nagyra becsült —• adatokat. (178—195. 11.)