Századok – 1902

Értekezések - OLCHVÁRY ÖDÖN: A muhi csata - II. bef. közl. 505

A muhi csata. 521 tere, a mint a zajt észrevették, dandáraikat sorakoztatván, azonnal kitörtek a táborból s harczhoz fejlődve, vakmerően rohantak az ellenségre, hogy a harczolva visszavonuló hídőrség osztagait felfogják s az ellenséget visszavessék. A magyarok ez alkalommal, a hídőrséget is odavéve, három dandárral — csekély számuknál fogva valószínűleg tartalék kikülönítése nélkül — szükségképen egy harczvonalban rohantak az ellenségre s talán csak a szárnyak valának némileg visszahajlítva. Ezen harcznak Ónodtól délre s a hajdani Muhi várostól keletre kellett történnie, mely alkalommal a magyarok balszárnya Muhi által némi fedezést, némi támaszt nyerhetett. A tatárok nagy sokaságához képest, kik »apránkint sáska módjára kelnek vala ki a földből« — a magyarok igen kevesen valának s kétségbeesett harcz és nagy veszteség után a táborba szorultak vissza. Ez volt a második összecsapás a magyarok és tatárok között s hajnali szürkülettől —• mondjuk, reggeli négy vagy ötödfél órától — világos reggelig tartott. Kálmán herczeg és vitéz bajtársai önfeláldozó küzdelme alatt az egész tábornak fegyvert ragadva kitörni s harczhoz fejlődni kellett volna, ott a hol fér, s a hol az ellent éri, ott kell vala reá rohannia. De a mély álomba merült néphad, midőn felzaklatták, első pillanatra nem hitt a veszélynek, kevésre nézte a bajt s fölébredt benne az eredeti érzület és helytelen felfogás. Az általános benyomás alatt talán a király sem tartotta a helyzetet oly veszedelmesnek, mint az a reggeli órák felé mutatkozott. Ennek folytán a felriasztásban amúgy is gyakorlatlan, fegyelemhez nem szokott csapatok harczosai lassan, ímmelámmal készülődtek, gondolván hogy ráérnek. Később, midőn a veszély szemmel láthatóvá, kézzel foghatóvá lőn, midőn a baj nyakukra nőtt, elkezdődött a kapkodás, és a harczosok talán buzgólkodtak volna, de ez nem volt többé oly könnyű s egyszerű dolog a szoros táborban, a milyennek az első pillanatra látszott. A nyugat-európai hadviselés és harczmodor nem ismerte a gyors alakulást, harczba fejlődést; megszokta a nyugalmas, zavartalan harczfelállításokat s rendezett harczvonalakkal támadta az ellenséget, vagy helyben várakozott reá. Váratlan támadás a harczművészet követelményei szerint táborozó rendes csapatokat is meglep, zavarba ejt s megbénítja ellentálló képességöket. Mennyivel nagyobb volt a muhi táborban a zavar, hol a szekérvárba szorult sereg egy csomóba SZÁZADOK. 1902. VI. TÜZET. 36