Századok – 1902

TÁRCZA - Győry Tibor: Nehány szó a hazai orvosi történet ügyében 485

TÁRCZA. 487 sokban. Innen van, liogy vajmi ritkán akad, a ki orvos létére bemegy a levéltárakba kutatni, hazai orvostörténelmünk kincseit ott összekeresni. Az ily irányú orvostörténeti kutatás igen fáradságos, igen költséges, mert temérdek időbe, hónapokba, sőt — ha a kutató szakadatlanúl nem dolgozhat, csak egy közepes tartalmú levéltárban is — esztendőkbe kerül. Hiszen az elébb említett könyv szerzőjének Lauschmannak — saját szavai szerint — tíz esztendei kutatásába került, pedig csak a járványokra volt tekintettel s munkájában nem csupán levéltári anyag van feljegyezve. Számolni kellene az élet anyagi követelményeivel s az önfentartásért való munkássággal, melyektől az ilyen dolgozás a kutatót, ha az nem életpályája, elvonja. Azon kutatók köre azonban, kikre még egyáltalán számítani lehetne, még szűkebbre, t. i. csak az illető városok helybeli orvosainak számára szorítkozik, különösen ha meggondoljuk, hogy a levéltári munkásság csakis a helyszínén végezhető. Hiszen rendszerint a kutató nem is tudja előre, mi fog eléje tárulni, mit fog találni : mindössze azt tudja, hogy az adatokat összekeresi s ezért egy mérhetetlenül nagyobb anyagot — sokszor eredménytelenül eltöltött heteken át — kell áttekintenie, míg annak egy töredéke, mint keresett és feltalált speciális anyag, kezébe összegyűlik. Bizonyság e nehézségek visszariasztó hatására egyszerűen az. hogy Linzbauer óta csak vajmi kevesen vállalkoztak levéltári dolgozásra. Minden művelt nemzetnek megvan már a maga hiteles, az eredeti adatok alapján készült orvosi történelme. Nekünk magyaroknak még nincs meg. Erkölcsi kötelességünk parancsolja tehát, hogy ez is mennél előbb elkészüljön. Előre megmondhatom, hogy nem lesz mit röstelkednünk rajta, ha egyszer készen fog állani a nagy építmény : a magyar orvosi történelem. S hogy mennyit takar el még a levéltárak pora ? ki tudná megmondani ! Pedig az ott eltakart anyag tartalmazzá a mi igazi orvosi történelmünket ép úgy, mint a nemzeti és világtörténetet. Ezek a levéltárak, melyek az egykorú feljegyzéseket megkamisítatlan megbízhatósággal őrzik, ezek nyújtják az orvosi történelemnek is friss forrásait. Ezekből kellene meríteni. Ki ne tudná, hogy egy korty a friss forrás vizéből többet ér, mit egy pohár háromszor felmelegedett és ugyanannyiszor újra felfrissített víz ! Meg vagyok győződve róla, hogy nincs levéltár, mely ajtaját örömest meg ne nyitná a munkára kész kopogtató előtt. De vájjon lesz -e kopogtató ? ... A mai viszonyok közt alig. A lehetőséget előbb meg kell teremteni. Hogyan ? E felől is elmondom nézetemet. A mi az alkalomszerűséget illeti, abban nem lehet kétség. Megyéink csak nem régen fogtak hozzá monographiáik megiratásához. A példát, melyet egy-két vármegye már megadott, kétségen 33*