Századok – 1902

Történeti irodalom - Divald Kornél: A régi Buda és Pest művészete a középkorban. Ism. –r– 375

378 TÖRTÉNETI IRODALOM. 378 képzelő erőnkkel kell feldolgozni, ismerős képzetek nem könynyítik meg munkánkat, a látás érzéke, mely a legvilágosabb és legtájékoztatóbb támasztó pontokat szolgáltathatná, nem jut szerephez, mivel nemcsak a romok alig segítenek, hanem még az épületnek egész környéke is megváltozott, nyom nélkül eltűnt. Kép vagy térkép egyáltalán nincs a könyvben s így a sok irányt, helyrajzi meghatározást, mértékszámokat és viszonyokat mind a fejünkben kell tartanunk és egymásra vonatkoztatnunk: oly munka, mely a normális agyvelőt még akkor is megerőlteti, ha egyébként világosan, határozottan állítják eléje a rajzot az író szavai. Divald pedig épen nem ügyes stiliszta. Hosszú, sokszor 10—12—16 soros bonyodalmas szerkezetű mondatokban halad az elbeszélés, egy-egy önálló mondatába is annyi mindenféle körülmény-határozó kerül bele, annyi egymástól függő participiális szerkezet, hogy magának a mondatnak, mint a szavak összefüggő rendjének megértése is sok fejtörésbe kerül, és mennyivel nehezebb a tartalmi megértés! Kétszer-háromszor is elolvassuk, míg megértjük, akkor jön a nagyobb munka, elképzelni a leírt viszonyokat, megalkotni képzeletből a hely rajzát. Kár az is, hogy a szöveg beosztása technikai szempontból nem czélszerü, az egész végig egyforma szedés, nincs kiemelve, ha új dologra tér át, s az a sok épület, melynek helyét megállapítani igyekszik, nem különül el az első pillanatra. Ez természetesen a munka értékének nem árt, de használatát megnehezíti, mert az olvasó könnyen összezavarja a rokon-nevű vagy közelfekvő épületeket. Mindezekért, a kinek majd a középkori Pest és Buda topographiai adataira szüksége lesz és Divald könyvéhez fordúl, nem tudja elfojtani a csöndes elégedetlenséget; de viszont, ha áttöri magát a nehézségeken, megköszöni neki, hogy összehordta, a mit csak összehordhatott. Hogy a Divald rajzolta kép kissé kuszált és nagyon is vázlatos, az magán a föladaton s nem az író lelkiismeretességén mult; hogy nem világos, az a stílusán. Ez sem gondatlanság eredménye; a szerző megtett mindent, a mi tőle telt, igyekezete és szorgalma megérdemli a méltánylást. —R—