Századok – 1901

Történeti irodalom - Jakab Elek és Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története. Ism. –a–a– 824

• TÖRTÉNETI IRODALOM. 827 nevek nem fogják többé komoly történetíróinkat megvesztegetni, nehogy komolyságukba vetett hitünk megrendüljön. Különben e tákolmány hazug fecsegéseire talán nem is annyira a székelységnek, mint inkább más valakinek vagy valakiknek lehetett és volt is bizonyára szüksége. Mindazonáltal ebben a kérdésben az utolsó szót a székely nemzet történetének írójától, Szádeczky Lajostól várjuk, a ki tudomásunk szerint a »rabonbán« szó eredetének is nyomában van. A királyok korszaka alatt (1096—1526) az Udvarhely vármegye területén lefolyt események helyett ismét az egész székelység mint nemzet történetét tárgyalja a szerző, a mire különben a jelen esetben — készséggel elismerjük — a tisztán Udvarhely vármegye e korbeli történetére vonatkozó adatok igen gyér száma kényszeríthette. Tudni kell ugyanis, hogy e korszakban, még pedig az Anjouk, Zsigmond, Hunyadi Mátyás és II. Ulászló korában jelenik meg a három rendű székely község (universitas trium generum siculorum) mint ilyen a történelem színpadán. A Zsigmond király 1429-iki honvédelmi rendszabályainak s az általános felkelésre az erdélyi három nemzet által alkotott és Hunyadi Mátyás által 1463-ban megerősített végzéseknek a székelységre vonatkozó szakaszai, II. Ulászló királynak 1499 jul. 13-án kelt kiváltságlevele, melylyel a székelyek ősi szokásait és szabadságait megerősítette, továbbá az 1466 jan. 26-án Zabolán, 1505 nov. 23-án Udvarhelyen és 1506-ban Agyagfalván tartott nemzetgyűlések határozatai az egész székelységre kötelezők. Báthory István erdélyi vajda és székely ispán zsarnoksága miatt is 1492-ben az egész székely község jajdúl fel. Ugyanaz lépett a más két erdélyi nemzettel jogai , és szabadságai védelme végett 1437-ben Kápolnán, 1506-ban Segesváron szövetségre. Uyképen ezeknek az összes székelységre, tehát Udvarhelyszékre is vonatkozó elsőrangú históriai emlékeknek Udvarhely vármegye monographiájában való felhasználása egyáltalán uem eshetik kifogás alá. Legfeljebb őszinte fájdalom foghat el bennünket olvasásuknál, azon talán soha sem pótolható veszteségen, mely az egész Székelyföldet s főleg Udvarhelyszéket a gondjaira bízott »székely nemzeti levéltár« középkori anyagának elkallódásával érte. Mert hogy a levéltár az összes székelységet érdeklő írott emlékeken kívül a királyok korabeli Udvarhelyszékre vonatkozó oklevelek nélkül sem szűkölködhetett, az kétségtelen. Erre mutat leginkább a régi Marosszék, kisebb mértékben az erdélyi hiteles helyektől mindkettőnél távolabb eső Háromszék példája. Köztudomású ugyanis, hogy