Századok – 1901

Történeti irodalom - Jakab Elek és Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története. Ism. –a–a– 824

826 • TÖRTÉNETI IRODALOM. 826 tartozó dolgok feszegetése nemcsak sok idejét rabolta el az írónak haszontalanúl, hanem egyúttal okozója lett annak is, hogy a vármegye későbbkori történetének elbeszélését épen ott kellett szűkebb határok közé szorítani, a hol a magyar királyság századaiban még lassan bugyogó történelmi források a nemzeti fejedelmek korában mind szélesebb-szélesebb mederben kezdenek folyni. A hunok történetének a byzanczi s nyugati írók és hazai krónikáink elbeszélései alapján szükségtelenül hosszadalmas tárgyalásánál talán még sajnálatra méltóbb az a buzgóság, melyet szerző a székelyeket a hunok helyett a scytháktól származtató csilci székely krónika idézésében, magyarázásában s hitelességének védelmében kifejt, a melynek különben meg lévén győződve valódiságáról, csak annyit enged meg, hogy egyes téves állításai »többnyire a forrásúi használt adatok tévedései.« Tehát e szerint egyebek közt azok a csikszentmihályi Sándor család levéltárában Radagais korától fogva egészen a XYIII-ik század végéig, — akarám mondani: 1533-ig meglevő »magyar, latin és görög szövegű« oklevelek is kikapnak a szerzőtől tévedéseikért. Nagyon helyesen! Mi csak azon csodálkozunk, hogy a szerző, a ki székely ember létére ritka őszinteséggel keresztűléli fajának több százados küzdelmeit, szenvedéseit, nem jajdúl fel azon a kétségtelen barbárságon, melylyel a krónika — szerinte kivonat — szerkesztői, azok a bizonyos »egyszerű székely emberek, kik közül némelyik írni sem tudott«, azokat a IX—XII-ik századi magyar leveleket a krónika redigálása után bizonyára megsemmisítették, nehogy valaki valaba még okulhasson belőlük. Pedig egypár Árpád és Szent István korabeli magyar nyelvemlék — biz' Isten! — elkelne nálunk is. De talán elég is volt már a csilci székely krónikáról, melynek különben sem lehetett nehéz »a Névtelen jegyző, Kézai s Thuróczi előadásait« hitelesíteni, miután ezek amannak gyártásakor már a szerkesztő vagy szerkesztők rendelkezésére állottak. Értékével manapság bizonyára Magyarország minden számottevő historikusa tisztában van, valamint tisztában volt életének utolsó éveiben annak egykoron tüzes védelmezője, Szabó Károly is. Ennélfogva remélhető, hogy azok a nyakatekert állítólagos görög szavak, azok a »terra Zek« mintájára csinált, illetőleg szándékosan elferdített és hibásan írt »terra Grazon« (Kászon helyett), »terra Sakate« (Szakadat helyett), »terra Kenur« (Kénos helyett) stb. helynevek, a Sándor István, Sándor László és Apor Sándor állítólagos rabonbán-fiak szomorú históriája, no meg a Dutka Bazil-féle