Századok – 1901
Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz a bíboros - II. közl. 690
FORGÁCH FERENCZ A BÍBOROS. 727 hogy saját hitének, a lutheránus vallásnak biztosítson teret Nagyszombatban. Forgách azonban nem hiába mondta, hogy inkább haljon meg, semhogy prédikátort lásson Nagyszombatban, e téren is fölveszi a küzdelmet Thurzóval. A viszály hosszura nyúlt, melynek végéről Forgách már nem is értesült.1 ) Az érsek feladata nem volt könnyű. De fáradhatatlan erélyének, kitartásának és befolyásának sikerült a nádor ellen támaszt találni. A nagyszombati apró vallásügy egyszerre nagyfontosságú diplomácziai értekezletek és jegyzékváltások tárgyává lőn. Forgách a Mátyás mindenható minisztere Khlesl püspök kétes vagy késedelmes eljárása ellenében, melylyel ez Tliurzót pártolta vagy kimélte, kész volt a római curia befolyását is érvényesíteni. Khlesl, nyilván hogy Magyarország politikájára befolyással legyen, szorosabb érintkezésbe lépett Thurzó Györgygyei.2 ) Bár valláspolitikai szempontból ő sem volt egy véleményen Thurzóval, de számított ennek az uralkodóházhoz való ragaszkodására s ebből kifolyólag arra, hogy Thurzó népszerűségét magyarországi czéljai kivitelében felhasználhatja. Forgách tudomással bírt Khlesl és Thurzó barátságáról s így tudta, hogy Khlesl útján Thurzóval szemben nem fog eredményt elérni. Ε helyett a főlierczegekhez fordult s a szentszék támogatását kérte ki, mely nem is maradt el, mert Bómában többre becsülték Forgách szigorúan katholikus politikáját, mint Khlesl simaságát. Ezen pártfogóktól segítve, Forgách a miniszter halogatása s a nádor ellenére is királyi rendeletet tudott kieszközölni a Nagyszombatba vitt lutheránus prédikátor ellen. Borghese, a római államtitkár, máj. 7-én tudatta a bécsi pápai követtel, hogy a pápa nagy örömmel értesült róla, milyen jó példát adott a király húsvéti szent ájtatosságával ; ez hihetőleg erőt ad neki, hogy ellenrendeletével megsemmisítse a nádornak a lutheránus prédikátor Nagyszombatba való behelyezésére tett intézkedéseit.3 ) Az ügy azonban nem ment könnyen; a királyi leirat kieszközlése, annak kiadása nehezségekre talált, és pedig úgy ') Ennek leírását az adatokkal együtt Ipolyitól (id. m. 385 és köv. 11.) veszszük át ; de az időbelileg nála utóbb tárgyalt dolgokat Dézsi kiadványa alapján a magok helyén adjuk elő. s) Hammer-Pur g stall : Khlesels Leben, III. 240. — Kerschhaumer : Cardinal Khlesel, 206 és köv. 11. s) S. B. ha preso gran edificatione, che Y. S. scrive, dell esempio che il re ha dato in quei giorni sancti cosi nella visita di sepolcri, come nel ricevere il s. Sacramento dell eucharistia, il quale, si puo congetturare, ha fatto buona operatione nella M. S. poiche le ha dato vigors di opporsi con rescritti contrarii alii ordini del palatino, accioli Tirnaviensi, non dessero anch' essi l'incolato al predic. Luter. (Eredetije a Borghese levéltárban.)