Századok – 1901
Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Gróf Szécsen Antal - II. közl. 385
GRÓF SZÉCSEN ANTAL·. 399 közvélemény valamely könyvről azt tartja, liogy túlokosan van írva, mintha az ellenkezőjét állítja. Ez esetben azonban inkább azt kívánnám, hogy közérthetőbb lett légyen. Másik kifogásom az a hang, melyen ellenfeleiddel szólasz. Többnyire komolyan teszed, de tán közben kissé éles vagy. Igaz, hogy mindig jobb, ha az ember kellemetlen, mint hazug, s hogy a szenvedélyt csak szenvedélylyel lehet legyőzni ; de nem kevsébbé igaz, noha ők nem szolgáltak rá a mi kíméletünkre, magadért nem kellett volna oly érzékenyen sújtanod őket.« ') Ebez még odafűzöm a magam nézetét. Szécsen erős logikával támadja a dogmatismust a liberalrsmusban, s apróra széjjel szedi ennek elhamarkodott alkotásait. Mikor azonban ellenszert kell ajánlani, palliativ szerekkel áll elő, mert csak a kritikája erős. Korának a hatása alatt állott ugyancsak ő is. Sokkalta élesebb szemű, semhogy ne vegye észre az ellenfél fogyatkozásait, sokkal igazságosabb viszont, semhogy ne érezné annak a pártnak is a gyöngeségeit, melyhez ő tartozott. Ε munkája taglalatánál nem szabad megfeledkeznünk annak a kornak hangulatáról sem, a melyben íratott. Szécsen, ki érezni vélte igazságát, Jósikával s a legnagyobb magyarral, Széchenyi Istvánnal, kit gyakran fölkeres vala, a történetpliilosophia magaslatáról ítélte meg a dolgok változott rendjét. Abban a politikai némaságban Tacitus éles, mondhatnám chyrurgikus philosophiája erősíté meg őt azon nézetek helyességében, miket fejlődésének eddig vázolt folyamán magába szívott. Elitélte a forradalmat, vezérlő elemeiben az ideig-óráig tartó szerencsét nézte erénynek; a ) látván a jellemek elernyedését, egyfelől ráolvasta Tacitust : »sunt molles in calamitate mortalium animi,«3) s mikor a hír szárnyán a távollévőkről hallott, idézte bölcsét, a ki megírta, hogy »maiora eredi de absentibus.« 4) Benne az arisztokratikus — de szellemi felsőbb-Majláth György levele. Kelt 1851 jan. 1-én Pécsről. Eredetije német. 2) Quibusdam fortuna pro virtutibns fuit. Hist. II. 82. 3) Ann. IV. 68. 4) Hist. II. 83.
