Századok – 1901
Értekezések - ÁLDÁSY ANTAL: Zsigmond király és a velenczei köztársaság - I. közl. 15
2 8 ÁLDÁS Y ANTAL. lehetne tárgyalni. Oda utasítja tehát a köztársaság követét Audrea Donátot, hogy ezt mind a pápának, mind a császárnak adja elő, az utóbbit pedig a köztársaság részéről császárrá koronázása alkalmából még külön is üdvözölje.1 ) Ebből az utasításból látjuk, hogy Velencze főleg két dologra fektetett súlyt : elhalasztani a császárral való szövetséget és Zsigmondot mennél előbb eltávolítani Rómából, hogy Baselbe menjen. A junius 30-iki utasítás azonban még két más ügyre is kiterjed, mely mindkettő pénzügy. IV. Eugén pápa ugyanis azzal a kéréssel fordult volt Velenczéhez, hogy neki, valószínűleg Bologna és Romagna megvédelmezésére, 20,000 aranyat adjon kölcsön. Velencze e kérést teljesíthetőnek nem találta, azonban Bologna és Romagna védelmére való tekintetből késznek nyilatkozott, hadvezéreinek megfelelő utasításokat adni.2 ) Ellenben Zsigmond császár kérelmét, hogy neki 10,0d0 aranyat adjon a köztársaság, akár kölcsön, akár ajándékúl vagy más módon, kedvezőleg intézte el. Az örökösen pénzzavarban szenvedő Zsigmond ugyanis kénytelen volt a birodalmi jelvényeket útközben Sienában elzálogosítani. Ezek kiváltása végett, s hogy egyéb kötelezettségeinek is eleget tehessen, megkereste a birodalmi rendeket.3) Ε megkeresésben már említtetik a 10,000 arany kerek összeg. A velenczei köztársaság az Andrea Donatonak ez ügyben adott utasításban 1433 julius 1-én úgy határozott, hogy a kért összeget Zsigmondnak rendelkezésére bocsátja. Utasítja követét, mondaná meg a pápának, hogy kizárólag a pápa érdekében hozza meg ez áldozatot, hogy a császár mennél előbb Baselbe mehessen, s ne legyen kénytelen tovább is Rómában vesztegelve a pápának fölösleges kiadásokat okozni ;4) a császárral pedig közölje, hogy a köztársaság, nem tekintve saját rossz viszonyait, eleget óhajt tenni kívánságának s megadja neki a kért összeget, jóllehet a milanói herczeggel szárazon és vízen folytatott háború folytán pénztára teljesen kimerült ; mert jóllehet most békében vannak Viscontival, a köztársaság fegyveresei határidőre vannak szerződtetve s annak leteltéig őket fizetni kell.5) Velencze tehát kész volt pénzáldozatra is, csakhogy Zsigmond mennél előbb Baselbe menjen. Ámde a köztársaság ez esetben is kimutatta üzleti szellemét. Az említett határozat után ') Ugyanott 1. 4. és 5. §. ή U. o. 2. §. 3) Trithemius : Chronicon Hirsaugiense, II. 384 és köv. 11. Β. T. Α. XI. 132. 1. l. jegyzet. 4) U. o. 67. sz. 3. §. ή V. ο. 6. §.