Századok – 1901

Értekezések - CSÁSZÁR ELEMÉR: A pálos-rend feloszlatása - I. közl. 310

320 CSÁSZÁR ELEMÉR. volt a pálosoknál föltalálható, de hiába kerestük volna a többi rendnél is. A XVIII. század megváltozott tudományos fölfogása gyökeres változásokat teremtett a mindennapi életről, az erkölcsökről, szokásokról való nézetekben is. A mint a gondolkodás mindinkább fölszabadult a scholastica régi érczjárma alól, a mint az egyéniség elve lassanként uralomra jutott s a szellemileg kiemelkedő férfink érezni kezdték azt az erőt, mely őket épen szellemök kiválósága folytán a tömegek fölé helyezi : ép oly mértékben erősödött a személyes felelősség elve, az az ethikai theoria, mely az egyént fölhatalmazza arra, liogy önmagát tekintse első sorban tettei bírájának. Az ember első sorban magának tartozik számadással, és ha esze, tudománya, műveltsége megkülönbözteti őt a tömegtől, a társadalom zömétől, van joga átlépni azokat a korlátokat, a melyek a tömeget visszatartják. Van joga, de csak akkor, ha ezt az átlépést ő, az egyén, megokoltnak tartja. A szabad gondolkodás így a bírálatnak tört utat; a viszonyok, intézmények, törvények bírálata pedig az önmegitélésnek ; más szóval, az egyén, lia meg volt győződve a gondolat szabadságáról, szabadnak tartotta magát a cselekvésben is, és a mit helyesnek tartott, azt érvényre iparkodott juttatni mindenáron. Ebből a körülményből érthetjük meg, hogy a gondolkodás szabadsága, mely hozzánk II. József korában, mondhatni, az ő szellemi vezetése alatt jutott, mennyire megváltoztatta az emberek erkölcsi nézeteit, mennyire fölkavarta Ítéletüket a jóról és rosszról, jogosról és jogtalanról. Az egyéniség diadalmaskodó elve szülte a politikusok és tudósok között azt a szenvedélyes ragaszkodást ahoz, a mit igaznak tartottak, és kíméletlen eltapodását mindenkinek, a ki más elveket vallott ; a mértéktelen önérzetet, mely önmagát állította első helyre, a lenéző bánásmódot, a hogy a tömeggel elbántak, s azt az öntudatlan könnyűséget, melyet az idegen szellemi termékek eltulajdonításában kifejtettek. A reformátorok élére maga a császár állott, mint fölvilágosodott, korlátlan hatalmú uralkodó, a ki mindent mer, mert úgy érzi, hogy minden elhatározásában igaza van. A forrongó, erjedő eszmék megbonilasztották a régi társadalmat. Természetesen átalakultak a szerzetesek is; a mint a többi ember lerázta magáról a régi bilincseket, ők is — a pálosok épúgy mint a többiek — a rideg, aszkéta élet helyett függetlenebb, kényelmesebb, világiasabb életmódot folytattak. Maga a császár járt kezükre, demokratikusabbá tette szervezetüket, szigorú szabályaikat enyhítette, s most ők maguk is