Századok – 1901
Tárcza - Teleki Géza gróf: Elnöki megnyitó beszéd. (Elmondta a M. Tört. Társ. 1901 évi febr. 21-én tartott r. közgyűlésén) 258
TÁRCZA. 26í> gosan dicsérik tudományszakunk terén kifejtett tevékenységünket, de ez eredmények soha sem szoríthatták háttérbe azokat a feladatokat, melyek a másik irányban várnak társulatunkra. Mert a szakszerű búvárlatok terén a vezérszerepet meg kell osztanunk a hazai tudományosság legfőbb fórumával, az Akadémiával, azonban egyedül a Magyar Történelmi Társulatra nehezedik az a feladat, hogy az általa művelt tudomány és az élet között az érintkezést létrehozza, hogy a történelmi érzéket a közönségben ébren tartsa, a történelem tanulságait a magyar nemzet vérébe átvigye. Az az érdeklődés, melylyel a művelt közönség a történelmi búvárlatok eredményeit fogadja, a legszebb sikereket biztosítja társulatunknak e magasztos feladat megoldásában. A történelmi művek kelendőségénél sokkal fényesebb bizonyítékok hirdetik a históriai érzék fokozatos fejlődését. A szakférfiak által tisztába hozott történelmi problémák tanulmányozása kiváló államférfiakat és publicistákat ösztönöz arra, hogy a történelem világításánál keressék az államfentartásáért folytatott küzdelem helyes irányát. Elsőrangú szépíróink, költőink, a történelemből merítik regényeik, színműveik tárgyát, hogy maradandó hatást gyakoroljanak a közvéleményre. És a közélet osztatlan lelkesedése, mely az e téren elért sikereket fogadja, a hullámok, melyek az így felszínre vetett kérdések körűi feltornyosulnak, mutatják, hogy ma is, ebben az anyagias felfogástól telített korban, sőt ma talán inkább mint valaha, egyedül a történelem az az eszköz, a mivel a nemzet szunnyadó öntudatát felébreszthetjük. De nem elég életre keltenünk a történelmi öntudat Vestalángját ; a közelmúlt tanulságaiból láthatjuk, mily éber figyelemmel kell őrködnünk feladataink teljesítésére, hogy e láng ne csak világosságot terjeszszen, hanem melegével áthassa a nemzet egész szervezetét. Csak sajnálattal vehettük tudomásúl, hogy a históriai érzék nem volt elég erős a nemzeti élet összes tényezőit vallási, politikai és társadalmi különbség nélkül egyesíteni a kilenczszáz éves magyar királyság megalapítója emlékének megünneplésére. Ép ily fájdalmasan kell látnunk, mint tűnt el nyomtalanúl egy másik emlékezetes évforduló, történelmi multunk egyik legnagyobb határjelzőjének, ama szomorú napnak emléke, a mikor az Árpádok utolsó férfisarja meghalt, és nemzeti dynastiánk fényben, gyászban gazdag korszaka lezáródott. Ne keressük a látszólagos közöny okait ez évfordulókkal szemben, de vonjuk le annak tanulságait a jövőre. A históriai emléknapok jelentőségét egyetlen nemzetnek sem szabad kicsinyelni, annál kevésbbé nekünk, a kik históriai multunkban bírjuk jövőnk legbiztosabb zálogát. Hol nyilatkozzék meg fényesebben a magyarság öntudata, a nemzet fiai együvé tartozásának érzete, 17*
