Századok – 1901

Értekezések - PÓR ANTAL: István úr árvája - I. közl. 97

ISTVÁN ÚR ÁRVÁJA. ELSŐ KÖZLEMÉNY. írhattunk volna hangzatosabb czímet is e tanulmányunk élére. Pl. Nagy Lajos király unokahúga, vagy Szlavónia, Dal­mát- és Horvátország herczegnője, vagy konstantinápolyi csá­szárné, Taranto herczegnője, Románia és Achaja úrnője, mint­hogy mind e czímek jogosan megillették őt, a magyar Anjouk királyi házának e sarját és néhanapján egyedüli örökösét, kinek ekkor a római császár is epedett a keze után. Mégis legigazabban megilleti őt az árva nevezet. Hiszen miután szerető atyját korán elragadá mellőle a halál, anyja pedig, kinek ilj férj kellett, szintén elhagyta, a szó legszomorúbb értelmében árva lett. Még föl sem iperedett az elhagyott kis leány, máris politikai csere-herének volt tárgya : egyszer ennek, másszor annak Ígérték, jegyezték el, hol öregnek, hol ifjú­nak, a mint azt mások önző érdeke kívánta. Ot meg sem kér­dezték, legfeljebb akkor hivatkoztak reá, ha az állam érdeke vagy egyéb, úgy hozta magával, hogy előbbi jegyesétől elvá­laszszák. Ha némi emberi érzés, egy falatka szív élt e szegény leány kebelében, — és ki vonhatná ezt kétségbe? - lehetetlen, hogy a legszerencsétlenebb teremtésnek ne érezte légyen magát. Legutóbb egy idős, kiélt olasz herczeghez adták, ez után is húsz évesnél alig idősb korában özvegyen mult ki e sivár világból és oly elhagyottan, hogy temetése költségeit haldokló nagyanyjának kellett kirendelnie számára. SZAZADOK. 1901. II. FŰZET.

Next

/
Oldalképek
Tartalom