Századok – 1901

Tárcza - Hivatalos Értesítő - Az 1900 évi decz. 6-iki r. vál. ülés jegyzőkönyve 93

u filVAtALOS ÉRTESÍTŐ. készpénz áll a társulat rendelkezésére ; ebből azonban a P. H. E. Takarékpénztár 35,384 1900. sz. értesítése szerint a kisorsolt egy darab 1113. számú kisbirtokosok orsz. földhitelintézete-féle zálog­levélért befolyt 200 kor. mint alapítványi összeg újra tőkésítendő. A kimutatás tudomásúl vétetvén a jegyzőkönyvhöz csatol­tatik ; az újra tőkésítendő 200 koronán, annak megfelelő név­értékben 4'5° o-os magyar jelzálog- és hitelbanki záloglevél vásár­lása elhatároztatik. 96. Felolvassa f. hó 6-án kelt jelentését, mely szerint a Vörösmarty Mihály születésének százados évfordulója alkalmából nov. 30-án és dec. 1-én Székesfejérváron, illetőleg Kápolnás-Nyéken rendezett lélekemelő nemzeti ünnepélyen társulatunk képviseletében gróf Teleki Géza elnök, Ováry Lipót, Pettkó Béla, dr. Schönherr Gyula vál. tagok s maga a jelentést tevő titkár vettek részt, megkoszorúzván az ünnepelt nagy költő szobrát is és hogy társulatunk az ünnepély folyamán minden alkalommal a legnagyobb figyelemben és előzékenységben részesittetett. Tudomásúl vétetik s a résztvevőknek megjelenésükért köszö­netet mond a választmány. 97. Előterjeszti dr. Erdélyi Pál vál. tagnak 1900 évi nov. 19-én kelt levelét a néhai Szilágyi Sándor emlékezetére, kolozs­vári szülő házának emléktáblával való megjelölése alkalmából tartott kegyeletes ünnepély lefolyásáról és hogy az emléktábla költségeinek fedezésére indított gyűjtésből fenmaradó összeg a kolozsvári ev. ref. collegium felső osztályai számára alapítandó Szilágyi-alapra van szánva ; ennélfogva javasolja, hogy a társulat »koszorú-váltság« czímén ez alap javára 25 (huszonöt) koronát szavazzon meg. A jelentés tudomásúl vétetik s a választmány a megbol­dogult Szilágyi Sándor elévülhetetlen érdemeinek ismételten való elismeréseűl a megnevezett collegium felső osztályai számára ala­pítandó »Szilágyi-alap« javára az indítványozott huszonöt koronát általános helyesléssel megszavazza s annak kiutalványozására az elnökséget felhatalmazza. 98. Bemutatja Győri Vilmos 1900. nov. 20-án kelt levelét, mely szerint tíz darab XVIII—XIX. századi okmányt ajándékoz a társulatnak. Az ajándék köszönettel fogadtatik s dr. Illéssy János vál. tag fölkéretik, hogy az okmányok rövid tartalmát a »Századok« tárczájában ismertetni szíveskedjék, melyek azután a társulat többi letéteményei közzé a Nemzeti Muzeum könyvtárába elhelyeztetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom