Századok – 1900

Történeti irodalom - Schiller Bódog: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon. Ism. F. V. 722

TÖRTÉNETI IRODALOM. 729· való részvétel módozatára szorítkozott. A nemesség magánjogi egysége fönmaradt. Szerző fölhívja figyelmünket arra, hogy Anglia kivételével Enrópaszerte nem található föl sehol az a szoros kapcsolat, mely Magyarországban a főrendet és köznemes-rendet egybefűzte. Az örökös főrendiség Enrópaszerte a hűbéri birtokszervezet kapcsán fejlődött ki ; a főrendet azok képezték, kiknek földbirtoka a legelőkelőbb forrásból eredett. Nálunk ellenben a szabad birtoknak csupán egy neme létezett ; a közjogi egység részletes megszűnését a földbirtoknak nem minősége, hanem mennyisége vonta maga után; az örökös főrendiség a törvényhozásban víiló részvétel alapján létesült. Az a nevezetes politikai elv érvényesült ezzel, hogy az ország ügyei intézésében, főleg a törvényhozásban a legnagyobb súly a nemzet azon rétegét illeti meg, mely a társadalmi és gazdasági életben a legelső : a nagybirtokos osztályt. A nagybirtok politikai vezérszerepe megszilárdításának gondolata adott irányt az örökösfőrend és a főrendi tábla megalakításának. Ez az elv mai napig megmaradt a közélet tényezőinek tudatában, és a főrendiházat újjászervező 1885-ik évi VII. törvényczikkelyben is kifejezést nyert. Az általános fejtegetések után a szerző az egyes főrendi czímek eredetét keresi, a melyek részint a magyar társadalmi és jogi élet talaján sarjaztak s fejlődtek (dux, liber et perpetuus comes, magnificus), részint a külföldről lettek átültetve (princeps, liber baro). Helyesen jár el, mikor a történeti sorrendet, az egyes főrendi czímek keletkezésének, illetőleg magyar földön meghonosodásának időbeli rendjét, nem- pedig a rangfokozatok egymásutánját követi. Kezdi a grófi czímmel, melynek eredetét a XII-ik század végéig viheti vissza. 1193-ban III. Béla király Modrus megyét örökösen adományozza Bertalan vegliai ispánnak, a Erangepánok ősének. Majd utóbb az Árpádoktól több más horvát család is részesült ilyen kedvezésben. Ezt a horvátországi sajátos viszonyok tették lehetővé. Ugyanis a horvátországi ispánságokban alig, vagy egyáltalán nem volt a király közvetetten rendelkezése alól kivett birtok; a megyei terület nem foglalt magában szabad nemesi magántulajdont, hanem a várhoz tartozó egységes birtok-complexum volt. A királyi adományozás által az egész megye, a mint előbb a király tulajdona volt, teljes területi egységében magántulajdonná lett; az előbb a király nevében gyakorolt közhatóság egész terjedelmé-