Századok – 1900
Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Nagy Lajos és a bulgár bánság 577
NAGY LAJOS ÉS A BULGÁR BÁNSÁG. 58:'. kapuig nyúlt. A Bulgáriával határos dunamelléki szerb terület Pőréénél kezdődött, a hol Visesav vára feküdt.1 ) Középpontja Bodony (Budun, Bidin, Bdyn, Widdin) s a hozzá tartozó kerület. Az első szervezés alkalmával Laczkfi I )énes vajda, mint Bodony városának és kar ületének kapitánya igazgatja a bulgár királyságnak e közvetetlenül megszállott részét,2) a többi — úgy látszik - benszülött vajdák joghatósága alatt maradt. Az a körülmény, hogy a király két emberre bízza a kormányzást, a tartomány nagy terjedelmében leli magyarázatát. Azonfelül Laczktí Dénesnek, mint erdélyi vajdának, helyettesre volt szüksége, a ki távollétében vigye az ügyeket. Az egyes várakban, tehát Bodonyon kivül Laganjban és Fejérvárt (Belogradcik) várnagyok parancsnoksága alatt magyar őrség feküdt.3 ) Természetes, hogy az líj szerzeményt érdekközössége és fekvése szempontjából előbb az erdélyi vajda gondjaira bízta a király, A katonai érdek azonban megkívánta, hogy az új bánság élére az a kir. főtiszt álljon, a ki a bulgár teriilettel szomszédos végvidéken, a Szörényi bánságban parancsol. így került a bulgár bánság Laczkü Dénes után Korógyi László (Fülöp lia) alá, a ki egyúttal a temesvári, zsidóvári, miliáldi és orsovai várnagyoknak is parancsolt.4) 1368 április havában Himti Péter bulgár báni minőségben ír a királynőnek.5 ) Neki a bánságban testvére Benedek vala társa, kivel ketten osztoztak a bánság gondjaiban, azonkép mint előttök Korógyi László is osztozott Szécsényi Kónyával, a ki a Szörényi bánságban társa volt. A király választása azért esett a két testvérre, mert a bánság szomszédságában, Temes és Krassó megyékben terjedelmes birtokok urai valának,6 ) s a viszonyokat oláh és bulgár földön jól ismerték. Erről, valamint testvéries egyiittműködésökről leveleik tanúskodnak. A bulgár bánság, északi határán mindvégig oláh területtel érintkezvén, teljesen érthető, hogy az oláh vajdának magatartása döntő befolyást gyakorol ez új szervezetre. A havasalföldi vajdaság körülbelől 1360 óta Lászlónak, a Bazarádcsaládbeli Sándor vajda fiának volt a kezében. Yoltaképen László, oláhúl Vladu a vajda neve, a kit szlávos beczéző neve után a mi okleveleink Lajk néven említenek;7 ) féltestvére ') Novakovic : Godisnica 5. 1031. 2) Zimmermann: Urknndenbucli, II. 259. 267. — Barabás Samu : Teleki Okit. I. 151. 1. 3) Tört. Tár, 1898. 366. 1. XII. sz. <•) Fejér: Cod. Dipl. IX. 4. 120. 1. 6) Tört. Tár, 1898. 363. 1. VIII. ez. «) físánki : Magyarország tört. földr. II. 81. 110. 11. ') Mi következetesen Lászlónak nevezzük.