Századok – 1900

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: A székely határőrség szervezése és a mádéfalvi veszedelem - II. bef. közl. 326

3.32 a székely határőrség szervezése ményére s megmaradt már jun. 23-án kifejezett azon határo­zata mellett, hogy Borsai és társai otthon fogassanak el, és mindenki ellen, a ki izgat, akár nemes, akár nem nemes, bűnügyi vizsgálat indíttassák, s ebben a fohadparancsnokság és a gubernium egyetértve járjon el.1) A gubernium és a főhadparancsnok a királyné rende­lete alapján intézkedtek az udvarhelyszéki állítólagos össze­esküvők elfog atásáról. Az elfogatással Turati József őrnagy bízatott meg, katonai assistentiával, a ki a megbízatást julius 26—27-én cselfogásokkal végre is hajtotta. Az elfogatandó Borsai István alkirálybíró Bögözön lakott, Váradi Ferencz székülő és ügyvéd Udvarhelyt, Simon István pedig Atyhán. Az őrnagy Bözödbe ment s egy őrmestert küldött át Bögözre, Borsaihoz, a székben kvártélyozó kapitány nevé­ben megkérdezni, hogy otthon lesz-e másnap (jul. 25-én), mert hivatalos ügyben meg akarná látogatni. Borsai azt izente vissza, hogy másnap Mikeszászára, birtokára megy, s csak három hét múlva tér vissza. Az őrnagy erre két tisztet és két közlegényt az útra állított, a merre mennie kellett volna, hogy útközben fogják el s vigyék Segesvárra, a hol egy tiszt várta 20 lovassal, hogy onnan azután Szebenbe kísérje. A katonák azonban hiába vártak Borsaira egész nap és éjjel 12 óráig. Az őrnagy félrevezetve gondolván magát, jul. 26-án reggel a Bögöztől félórányira fekvő Bikafalvára meut, a hol egy félszázad katona volt összegyűjtve szemle ürügye alatt. Itt arról értesült, hogy Borsai otthon van. Azért Siegenthal kapitányt egy őrmesterrel és három közlegénynyel Bögözre küldötte, a ki Borsainak a legmagasabb parancsot tudtára adta. Az alkirálybíró legkevésbbé sem vonakodott engedelmes­kedni, csak annyit mondott, hogy ő ártatlan, lelkiismerete nyugodt, s nem is volt szükséges őt katonaság által elfogatni, mert a gubernium egyszerű rendeletére magától előállott volna. Kérte, hogy saját kocsijában utazhassék egy szolgájával, a mit megengedtek neki. Bözödből Keczére (Katzendorf) a kővári kerületbe, s onnan Nagy-Szebenbe vitetett, megfelelő kísérettel. A többiek julius 27-én fogattak el. Az őrnagy kora reggel elküldött egy főhadnagyot, egy őrmestert és négy közlegényt Udvarhelyre, hogy Váradit fogják el. Feltűnés kikerülése végett csak a főhadnagyot és az őrmestert küldötte be a városba gyalog, a többieket félórányira kint hagyta. A szék tisztjei épen szokott heti gyűlésöket tartották, Váradi­*) Mária Terézia gr. Daunnak, 1763. jul. 5. U. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom