Századok – 1900
Tárcza - Dudás Gyula: A Szántai család 242
242 TÁRCZA. Ezek után, azt hiszem, mindenki meggyőződhetik arról, hogy a Eináczy Ernőnél fölemlített 1762-ik évben, de előtte is. utána is, megszakítás nélkül működött a modori gymnasium. Miért írta mégis Sayghó főapát azt a bizonyos 1762-iki jelentést, el sem gondolhatom. Ezt a kérdést nem tisztázhatom, a pannonhalmi levéltárban — eleddig — nyomára sem akadtam. Különben ez a kérdés most már nagyon is mellékes, mert a Fináczytól felhozott főapáti jelentésnek ellenkezője kétségtelenül bizonyos. Még egy megjegyzéssel tartozom. Azzal, hogy a modori iskola sohasem volt a benczés rendtagok kiképzésére szánt intézet. Erre a czélra a pannonhalmi főiskola szolgált, mely a szóban forgó időszakban java virágzásban volt. Ε mellett azonban megesett, hogy szélesebb körű kiképzés végett külföldre, Kómába, Salzburgba, vagy a hazai nagyszombati hittudományi iskolába is küldtek növendékeket. NÉMETH AMBRUS. A SZÁNTAI CSALÁD. Eraknói Vilmos a Századoh utolsó két évfolyamában Mátyás király magyar diplomatáiról értekezvén, megemlékezik a többi közt Szántai Mihályról is, a ki 1465 — 1477-ben szerepelt diplomáeziai küldetésekben. Eraknói nagybecsű adatokat közöl Szántai Mihály életére és szereplésére vonatkozólag, de származását nem állapítja meg, mert — szerinte —· nem lehet biztosan tudni, hogy az országban levő számos Szántó nevű helység közül melyiktől vette nevét, bár felemlíti, hogy néha Herczeg-Szántai Mihálynak is nevezte magát.1 ) Szántó helység Herczeg jelzője Szántai Mihály származási helyének nyomozásánál könnyen útba igazít bennünket. Ez a helység ugyanis nem más, mint a Bodrog megyei Szántó (ma Szántóvá), mely a mohácsi vész előtt jó ideig a Szekcsői Herczeg család uradalmához tartozott. A szekcsői Herczegek tudvalevőleg a Héderváryak egyik ága voltak, s közűlök többen a szlavóniai bánok és Bodrog vármegye főispánjai sorában is feltűnnek.3) A Herczeg család Szántó nevű birtoka Dauch-csal (ma Dautova) együtt már 1384-ben előfordul, a midőn Herczeg Péter a két birtok határai miatt a Báthmonostori családdal pereskedett.8 ) Az ezen Herczeg-Szántóról, tehát Bodrog megyéből származott Szántaiakról szintén számos adattal rendelkezünk : 1413-ban említl) Századok, 1898. 865. 1. ') Bács-Bodrog vármegye Monographiája, II. köt. 480. 1. 3) Zichy-Okmánytár, IV. köt. 277 és 279. 1.