Századok – 1900

Tárcza - Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1899. évi munkásságáról 236

' ι'. Τ Á II C Ζ Α. JELENTES Α MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 1899 évi munkásságáról. (Felolvastatott a társulat f. évi febr. 15-én tartott r. közgyűlésén.) Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Most esztendeje a bizonyos mult és bizonytalan jövő hatá­rán állottunk. Egy fejfa jelölte a határt, közel egy negyed száza­dos korszak határát társulatunk életében, mely korszak annak a férfiúnak koporsója fedelével zárult be mögöttünk, a ki teljes huszonhárom esztendőn által soha nem szűnő lelkesedéssel, fárad­hatatlan tevékenységgel s mindenkor megújuló sikerrel szolgálta és vezette ügyeinket. Első kötelességünk volt a lefolyt évben arról gondoskod­nunk, hogy a gyász jelein kívül a feledhetetlen halott iránt érzett hálás kegyeletünknek is méltó kifejezést adhassunk. Elhatároztuk, hogy Szilágyi Sándor emlékét külön ünnepélyes ülés tartásával tiszteljük meg, s az alkalommal emlékbeszéd mondására Károlyi Árpád tagtársunkat kérte föl a választmány. Még nincs három hete, hogy rendkívüli ünnepi ülésünkre itt e teremben gyülekez­tünk, s még eleven lelkünkben hatása annak a szép beszédnek, melyben az ünnep szónoka az elhunyt tudós élete pályáját és történetírói munkásságát méltatta. De máskép is gondoskodtunk róla, hogy társulatunk néhai nagyérdemű titkárának emlékezetét fentartsuk, megörökítsük. A választmány mult évi febr. 4-én tartott ülésében terjesztette elő Thaly Kálmán alelnökünk, hogy a székes főváros a megboldo­gultnak tetemei számára a kerepesi temetőben dísz-sírhelyet jelölvén ki, e kegyeletes tény azt a kötelességet rója reánk, hogy halottunk sírját, ki ott a nemzet nagyjai sorában fekszik, hozzá s a helyhez méltó díszes síremlékkel jelöljük meg. Ε czélból Thaly Kálmán indítványára gyűjtést kezdtünk, s a gyűjtés ered-

Next

/
Oldalképek
Tartalom