Századok – 1900

Történeti irodalom - Udvardy László: Az egri érseki jogliceum története. Ism. Fináczy Ernő 166

TÖRTÉNETI IRODALOM. 167 Szerettük volna, ha Udvardy László az egri jogi iskola első évtizedeinek történetébe bevonta volna az egész hazai jogtanítás jellemzését, s kapcsolatosan kitért volna a külföldi jogtanítás egykorú rendjére is. Bizonyára ő lett volna ez érdekes összehasonlítás megtételére a legilletékesebb. Csak akkor láttuk volna meg világosan, hogy milyen színvonalon mozgott az egri jogi studium. így elszigetelten, a mint elvonulnak előttünk a Foglár alkotásának első évei, több fontos kérdésre nem kapunk kielégítő választ. A legfontosabb valamennyi közt, hogy miért nem tanítottak Egerben akkortájt római jogot? Az alapítvány korlátoltsága nem szolgálhatott erre okúi, mert hiszen 1755-ben a jus patria m két tanszéke mellé csakis azért szerveztek egy harmadikat a történelem, mathesis, polgári építészet, geometria és földrajz számára, hogy a joghallgatók hasznosan tölthessék el fölös idejöket. Ε harmadik tanszók épúgy lehetett volna a római jog tanításával egybekötve. — Nem kapunk továbbá kellő betekintést a jogi oktatás tartalmába és szellemébe, mert Udvardy elmulasztja a használt kézikönyveket jellemezni. Ott van Huszty Jurisprudentiá-ja, mely egymagában is megérdemelte volna a beható méltatást. Udvardy bizonyára a mostaninál is nagyobb szolgálatot tett volna a történeti tudománynak, ha jogi tudásával ismertette és bírálta volna ama tankönyveket, melyeket a tanárok használtak. A műnek egy másik hiányát a szerkesztés módjában találom. A szerző adattárnak i* tekinti ugyan könyvét, de mint a tapasztalat megmutatta, az adatok közlésének és a művészi szerkesztésnek kettős czélját egyszerre elérni a legritkább esetekben sikerűi. A mai módszer követelményeinek kevésbbé tesz eleget az olyan író, a ki előadása menetét minduntalan lapokra terjedő latin okiratok teljes közlésével szakítja félbe, s mint a krónikás, évről-évre, napról-napra haladva jegyzi fel minden aprólékos mellékkörülménynyel együtt az eseményeket. Udvardy is, úgy gondolom, helyesebben cselekedett volna, ha az összes okiratokat a könyv végére utalja, s a szövegben a szoros időrend egymásutánját elhagyva, a nagyobb korszakok keretein belül némi szabadsággal jár el a lényeges adatok és jellemvonások csoportosításában. Összefoglalni azt, a mi együvé tartozik; helyesen kiválogatni az adatok tengernyi sokaságából a valóban fontos és elhatározó vonásokat : a legnehezebb, de egyúttal a leghálásabb feladatok egyike. De sietek túlesni e hiányok felsorolásán, melyekkel szemben e műnek sok becses tulajdona van. Első sorban, feltétlen dicséretet érdemel az a nagy fáradság, mely Ivel a szerző az adatokat összegyűjtötte, s az a ritka lelkiismeretesség, melylyel