Századok – 1900
Értekezések - KÁROLYI ÁPRÁD: Szilágyi Sándor emlékezete 97
SZILÁGYI SÁNDOR EMLÉKEZETI·:. ] 07 írt novellájának a censura által történt betiltását egy emberöltő múlva elmesélte : »Még én tartozom — mondá — köszönettel az Oszvald-házi hatalmasságnak, hogy akkor azt a censurât gyakorolta irányomban, a mit ma magam gyakorolnék, természetesen más szempontból.« Szerencséjére s a történetirodalom hasznára, jókorán belátta, hogy az, a mit a szigorú censor csak hazafias szólamai miatt tiltott be, e patriotikus cziczoma nélkül sem az ő lelkének termő földjéből, nem igazi tehetsége talajából fakadt, hanem csak olyan bágyadt virág, a melynek magját mások kertjéből hozta oda a tavaszi szél Hamarosan ott hagyta hát és pedig végleg a szépirodalom berkét. Történelmi érzéke, mely mint a bibliai leányzó nem halt meg, csak aludott benne, fölébredt, s a szemei előtt lezajlott viharok kutatása felé terelte őt. így szentelé forrongó ifjúi erőit a kortörténelem mívelésének. Ε munkakörben annál jobb kedvvel dolgozhatott, mert a publiczitás, a hírnév pálma-ágát nem tagadta meg a sors legelső e nemű kísérleteitől sem. Gyorsan ismertté tették nevét e kísérletek mind a két magyar hazában, és pedig annyira, hogy élete alkonyán, — a becsületesen végzett munka tudatán átszűrődött lélek azon állapotában, mikor az aggastyán talán nem hiszi, hogy elérte azt a nagyot, a mit a kezdő években maga elé tűzött, de a mikor tudja, hogy nyújtott olyat, a minek értékét a munka elején még nem is gyanítá, — mondom, a lélek ez állapotában, szelid humorral szokta volt megjegyezni, hogy a tisztelet, mely nevét különösen a nagy közönség körében környezi, nem későbbi komoly történelmi munkásságának, hanem azoknak az ifjúkori kortörténeti műveknek javára írandó, a melyeket közvetlenül a forradalom után adogatott ki. Ha nagy szerénység és önmaga iránti túlszigor volt is az, a mi később a férfikora delén álló Szilágyi Sándorral ez ifjúkori kortörténeti műveket is a kelleténél kevesebbre becsültette : annyi tény, hogy teljes megelégedéssel nem tekinthetett rájuk. Kétségtelen, hogy az eseményekről, a nagy küzdelem szereplőiről akkoriban elterjedt fölfogásnak némileg kifejezői e