Századok – 1899

Vegyes közlések - A m. kir. Országos Levéltár ünnepe 849

TÁRCZA. 849 közügygyé lett. Felolvasásában voltaképen a Nemzeti Színházról készülő nagyobb munkájának egy részletét mutatta be az Akadémia előtt. A második osztály okt. 16-iki ülésén dr. Mahler Ede mint vendég értekezett a régi Egyiptom földjén e század folyamán tett felfedezések egyik legfontosabbikáról és jelentőségre nézve legnagyobbikáról : azon emlékoszlopról, mely Merneptah királynak uralkodása ötödik évében a libyaiakon aratott diadaláról szóló győzedelmi éneket őrizte meg s a melyen az eddig ismert egyiptomi emlékeken sehol másutt elő nem forduló Izrael neve van feljegyezve. Ez a feljegyzés volt kiinduló pontja az értekező »II. Bhamses és az exodus« czím alatt előadott tanulmányának ; eredménye pedig az, hogy Lepsius és utána más német tudósok azon föltevése, hogy Merneptah lett volna az exodus fáraója, nem felel meg a valóságnak, mert a bibliai adatok s ezekkel kapcsolatban az egyiptomi emlékeken talált feliratok tanúsága szerint az exodus II. Bhamses idejében, Kr. e. 1835-ben történt. Érdekesen s nagy tudományos készültséggel mutatta ki az értekező, hogy pontos csillagászati számítások, nevezetesen a bibliában említett egyiptomi sötétségnek mint napfogyatkozásnak kiszámítása útján ugyanarra az eredményre jutunk, míg más oldalról mindazon adatok is, melyeket az exodusra vonatkozólag az ó-rabbinikus hagyomány tartott fen, a Krisztus előtti 1335-ik esztendőre illenek. Ε hagyomány szerint ugyanis az exodus napja, Nizan hónap 15-ike, csütörtöki nap volt, s az 1335-ik évben Kr. e. Nizan 15-ike épen csütörtökre, még pedig — az ó-naptárral számítva — márczius 2 7-re esett. -— A M. KIR. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ünnepet ült a mult hónapban. Október 24-én ülte meg —• szerényen és zajtalanúl — huszonötödik évfordulóját jelenlegi szervezetében fennállásának, és annak, hogy Balder Gyula, a kiváló tudós és történetíró, néhány év óta a Magyar Történelmi Társulatnak is egyik alelnöke, a levéltár újra szervezése alkalmával (1874-ben) e nagy fontosságú tudományos intézetünk vezetésére, mint országos levéltárnok (most már fölevéltárnok), elhívatott. A történetkutatás érdekei oly sok ponton találkoznak a levéltárak s különösen a központi Országos Levéltár érdekeivel, egyiknek a másikra való fejlesztő hatása oly kölcsönös, hogy az a szerény ünneplés, melyben a levéltár tisztviselői a hivatalfőt részesítették, méltán viszhangra találhat a magyar történettudomány mívelőinek és barátainak legszélesebb körében is. Egy album s néhány üdvözlő szó, melylyel azt Ováry Lipót levéltárnok a maga és tisztviselő társai nevében az ünnepeltnek átnyújtotta, volt egyszerű kifejezése annak a ragaszkodó tiszteletnek, a mivel Pauler Gyula fölevéltárnok irányában mind-