Századok – 1899
Történeti irodalom - Huber Alfonz: Oesterreichs diplomatische Beziehungen zur Pforte 1658–1664. Ism. Acsády Ignácz. 727
744 TÖRTÉNETI IRODALOM. pedig elfoglalta Jenő várát s a Szörényi bánságot. A bécsi udvarnak kellemetlen volt e fordulat, de minden tette arra irányult, hogy maga valahogy bele ne bonyolíttassék a küzdelembe. () békét akart, akármi történik erdélyi földön. Csakhogy a helyzet egyre zavarosabbá lett. Barcsay Akos, kit a török fejedelemmé tett, nem tarthatta magát. Rákóczy ismét rá tette kezét a fejedelemségre, s Erdélyre csakhamar felvirradt az 1660-iki rettenetes esztendő. Ekkor a török a rombolás hosszú müvét nem a tulajdonképeni erdélyi földön, hanem magyar királyi területen, a Hajdúságon, Szatmárban és Szabolcsban kezdé, mely két vármegye a békeszerződések értelmében Bákóczyé volt, ele csak addig, míg erdélyi fejedelem volt. Mikor tehát Rákóczy a fenesi gyászos csatában elesett, Bécsben katonai intézkedéseket tettek e két vármegye biztosítására, illetve visszaszerzésére. A Tiszánál nagyobb hadat vontak össze, de kizárólag oly czélból, hogy a két vármegyét megszállják. Egyébbel, különösen Várad megvédésével, melyet a török vívni kezdett, Bécsben nem törődtek, s lia ez iránt még foroghatott fen kétség, azt Huber adatai végképen eloszlatják. Pedig e kérdésben az udvari politika és a magyar közvélemény óhajai közt a legélesebb ellentét forgott fen. Felső-Magyarország rémülve gondolt az eshetőségre, hogy a török kezébe keríti Váradot s onnan örökösen fenyegetni, hódoltatni fogja a királyi területet. A magyar urak egy-értelemmel sürgették tehát az udvart, segítse meg az ostromolt Váradot, s minthogy tényleg tétettek katonai készülődések, azt hitték, hogy ezek Várad érdekében történnek. Csakhamar kínosan csalódtak, mert Várad hosszas és dicső ellenállás után elesett s a császári hadak tétlenül nézték bukását. De Várad elveszte első rangú katonai esemény volt, mely a török hatalmát félelmetes túlsúlyra emelte. A királyi terület nagy része fenyegetve volt, s e tény elől Bécsben nem zárkózhattak el. Sokat tanácskoztak, s minthogy a magyar politikusok erélyesen sürgették, hogy meg kell támadni a törököt, különben elvész az egész ország, tényleg foglalkoztak a hadüzenet kérdésével. Halaszthatatlanná tette a föltétlen békepolitika elejtését az is, hogy 1661 január 1-én Erdélyben Kemény János ellen-fejedelemmé választatott a török párti Barcsay Ákos fejedelem ellen. Két fejedelme volt tehát Erdélynek s előre lehetett látni, hogy a török újra beavatkozik, mert Beninger már márczius 30-án jelentette haza, hogy a porta semmi esetre sem tűri Keményt, kinek javára Barcsay lemondott, a fejedelmi széken. Minthogy Kemény az udvar támogatását kereste, Bécsben hajlandók voltak vele szövetkezni, s minthogy tudták, hogy ez szakításra vezet a portával, tettek
