Századok – 1899

Történeti irodalom - Berkeszi István: Rendi országgyűléseink magyarsága. Ism. Ferdinandy Gejza 61

61 • TÖRTÉNETI IRODALOM. mára jövünk egy és más szónál vagy szóalaknál, mely a családok neveiben vagy a keresztnevekben az eredeti örmény mellett e népeknek velők volt érintkezését tanúsítja. Egy érdekes, történelmi vázlatokat taztalmazó előszó után ily tendencziával veszi sorba szerző a családneveket, majd a keresztneveket is ; végül csoportosítja a családokat különféle szempontok, köztük a nevek nyelveredete s jelentése szerint is, mig az örmény nemes családok gondosan kidolgozott czimergyűjteményével befejezi. Ε munka kétségkívül becsületére válik írója hangyaszorgalmának s fáradhatatlan tanulmánykedvének s elisméréssel fog találkozni a hazai örménység iránt érdeklődőkön kívül egyátalán a keleti filologia minden kedvelője előtt. Kis BÁLINT. Rendi országgyűléseink magyarsága. Irta dr. Berkeszi István. Temesvár, 1898. 8-r. 56 lap. Négy éve annak, hogy a Budapesti Szemlében megjelent értekezésemben (A magyar nyelv szerepe a múlt idők országgyűlésein, 1894. évi aug. füzet, 254—273. 1.) azt fejtegettem: hogy a múlt idők országgyűlési tárgyalásain a magyar nyelv koránt sem játszott oly csekély szerepet, mint, ezt napjainkban általában hiszik, s alaptalan az a vád, mit az ősökkel szemben napjainkban gyakorta hangoztatnak, hogy t. i. nem bírtak érzékkel nemzeti nyelvünk használatának nagy fontossága és állami életünk fenmaradása körüli nagy jelentősége iránt. Ezen értekezésemben megkísértettem kimutatni azt, hogy hazánkban a latin nyelv csak az egyház, a tudomány és a diplomatica nyelve volt egész a XVII. századig, és a közéletben csak ezen században kezdte kiszorítani a magyar nyelvet, s tulajdonképen csak a XVIII-ik század tekinthető hazánkban a latin nyelv virágkorának. A mit akkor — hogy úgy mondjam — inkább political viszonyokból következtetve, sem mint bőséges adatokra támaszkodva, s épen ezért itt-ott talán tévesen is állítottam, azt részletesen kifejtve és adatokkal beigazolva s helyesbítve láthatjuk ama 56 nagy nyolczadrét lapra terjedő munkában, mely Berkeszi Istvántól jelent meg s melyet e helyütt ismertetni szándékozom. Az I-ső fejezetben szerző 25 lapon át az országgyűlések tárgyalási nyelvével foglalkozik és számos történelmi adatra támaszkodva mutatja ki azt, hogy daczára annak, miszerint a diplomatica nyelve a latin volt egész a jelen század közepéig,