Századok – 1899

Folyóiratok - Nagy Iván - 669

TÁRCZA. Szirmay család 1417-ben kiállított czímeres levelét, és ugyancsak Varjú Elemér az eddig megjelent közlemények alapján összeállítja a XIV. és XV. századbeli magyar köriratú pecsétek lajstromát. A vegyes rovatban Lehoczky Tivadartól adatokat olvasunk a Balling, Berthóthy és Leövey családokról ; Récsey Viktortól pedig rövid ismertetést egy magántulajdonos birtokában levő régi kéziratos CZÍmerkönyvről, mely nagyobbrészt horvátországi nemes családokról szól. A füzetet egy érdekes kis közlemény : Gáti alias Tokai György miskolczi református pap armalis-szerzéséről. s Vasvár­megye legújabban megjelent monographiájának ismertetése fejezik be. Mindkét füzethez több pecsétrajz és színes czímerkép van mellékelve. — NAGY IVÁN. I. évf. 2—3. 4. 5—6. füzet. — Ε szak­szerűen szerkesztett család-történeti értesítő első füzetét már lát­tuk. — A második kettős füzetben Komáromy András folytatja a Perényi nemzetség leszármazására vonatkozó tanulmányát s ezen második közleményében a NIII-ik század végén élt Orbán három fiai egyikének. Miklósnak ágazatával (a nemesi ággal) foglalko­zik, a kinek utódai, miután a csehek sárosi és szepesi birtokaik­ból kiszoríták őket, Szabolcs megyébe költöztek, hol mint egy­szerű köznemesek — kárászi Perényiek — még a mohácsi vész előtt kihaltak. —· Pettkó Béla a királyi könyvekből kijegyzett czínierleírásokat közli folytatólag minden füzetben. Szintúgy a »Magyarország családai« czímíí rovat is füzetről füzetre hoz egyes családokról genealógiai közléseket, a legtöbbnek közülök czímerét is adván a szövegbe nyomott rajzokban. — Illéssy János az 1754 — 55 évi országos nemesi összeírás közlését megyék szerint szoros betűrendben folytatva, a 6-ik füzetben Bereg vármegyéig halad. — Nagyobb dolgozat még. ugyancsak Illéssytől, az Alaghy család története, melyből az előttünk fekvő füzetekben három közle­mény jelent meg. — Több érdekes czikket hoz a tárcza is ; ezek sorában irodalomtörténeti becsű Komáromy közlése az 5 — 6. füzet­ben. Básthy József e század első felében élt királyi táblai hites ügyvéd családtörténeti vállalatáról, melyet »Magyarok Emléke« czím alatt indított meg, de pártfogás hiánya miatt már az első kötettel félbehagyni kényszerült. — A füzeteket Hivatalos Értesítő s a közönséget érdeklő kérdések és feleletek egészítik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom