Századok – 1899

Történeti irodalom - Bayer József: A magyar drámairodalom története. Ism. Váczy János 53

55 • TÖRTÉNETI IRODALOM. A könyv harmadik fejezetétől kezdve rendszeresebb a szerző tárgyalásmódja. Itt már kibővül előtt a tér, s bár tapogatódzó kísérletek vetődnek csak a fejlődés fölszinére: de e kísérletek magukban rejtik a hazafias dráma csiráit, a melyek Bessenyei György mozgalmával egyre több helyen tünedeznek föl. A szerző részletes fejtegetése könnyen meggyőzi az olvasót, hogy innentől kezdve mily beható munkát végzett. Minden egyes drámai kísérletet, eredeti, fordított vagy átdolgozott drámát figyelembe vesz, kijelöli helyöket a fejlődés folyamában, a külföldi hatás útjait megállapítja, kortörténeti fontosságukat magyarázza s keresi a szálakat, a melyek a magyar dráma kifejlődéséhez vezetnek tárgyi, szerkezetbeli s nyelvi tekintetben. Részletes fejtegetéseinek összefoglalásában minden líjabb mozzanat értékét tisztázni ügyekszik, de itt-ott a kelleténél szigorúbb ítéletével bajos egyetértenünk. Például, hogy Bessenyeiitől hiányzik a »kezdeményezés bátorsága, a tehetség kitartása« : azért nem lehetett ő a dráma hatásosabb úttörője. A hiányzónak vélt tulajdonságot alig tagadhatni Bessenyeiben, hanemha pusztán a drámaírásra értjük, de hatása a magyar szellemi élet föllendítésére még mindig megmarad s így közvetve a drámai költészet fejlesztésére is, a mit kicsinyleni épen nem szabad. Ügy véljük, Kisfaludy Károly fontosságát is kevesebbre becsüli a valónál. »0 csak — írja Bayer — odáig vihette, hogy irányokat jelölt ki, megmutatva, hogy a magyar vígjáték csupán a magyar társasélet ismerete és tanulmánya útján válhatik igazán eredetivé.« Ha tekintetbe veszszük, a mit a szerző is elismer, hogy sokat, sokfélét kívánó kora időt sem engedett neki a nyugodtabb s művészibb alkotásra : azt, hogy ő utat mutatott s irányokát jelölt ki drámai költészetünknek, hogy a magyar vígjáték alapjait lerakta, épen ritka érdeméül kell beszámítanunk. Hogy a való élettel összekötötte a drámai illetőleg az egész magyar költészetet: ez irodalomtörténeti szempontból fölötte méltánylandó körülmény, még akkor is, ha aesthetikailag tekintve műveit, véleményünk sokszor kedvezőtlen is. De hiszen az Irene és Csák. mint a szerző fejtegeti, igazi tragoediák, a legjobbak Katona Bánk-bánján kívül e korban, a melyek közül az utóbbi »be nem fejezettsége mellett is a legteljesebb művészi hatást teszi lelkünkre:« így tehát még az aestlietikai szempont is növeli az irodalomtörténetileg alkotott méltánylatot. Ellenben Szigligeti Ede pályájának mindenre kiterjedő s beható fejtegetése, a költészet örök érvényű törvényeinek ós a, puszta színszerűség és színi hatás közti nagy különbség foly-