Századok – 1899

Történeti irodalom - Bernstein Béla: Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók. Ism. I. J. 455

458 TÖRTÉNETI IRODALOM. 458 elhagyott községekben tengődött hitsorsosaira, a kik az együgyű földmíveseket csak szorgalmukkal, üzleti élelmességükkel multák felül, és semmivel mással. Mikor ez a népség beözönlött a polgárság közzé, a czéhekbe, az administratióba, és újonan szerzett jogait a falánk gyermek mohóságával és az idegbeteg türelmetlenségével sietett élvezni : ne csodálkozzék rajta Bernstein úr, ha a visszahatás, a visszautasítás durva és szenvedélyes volt. Egy kis türelem, egy kis szerény várakozás a zsidók részéről megóvta volna őket a bekövetkezett véres és káros eseményektől. Ezt nem csak én mondom; megmondták mások is, megmondta Horváth Mihály is, hiába helyteleníti érte e könyv szerzője. De hát a zsidók izgatottak voltak, izgatott volt a polgárság, a paraszt, örege, ifja, a magyar, a tót, az oláh, a rácz, a horvát ; mindenkit elbódított a márcziusi levegő, a nagy szabadság; a bódult ember pedig soha sem cselekszik okosan. Ha a szerző mind ezeket s még sok mást, a mit itt elmondani nincs alkalom, figyelembe veszi, megérti, hogy Kossuth és más irányadó politikusok miért tartották időszerűtleneknek a zsidók töméntelen követeléseit, és nem vádolja se Szemere belügyminisztert, se Tarnóczy kormánybiztost, se mást erélytelenséggel s csak kenetteljes de foganatlan rendeletek kibocsátásával. Megértette volna a zsidók összeírásának czélzatát, mely nem volt semmi egyéb, mint a mit minden rendezett államnak meg kell követelnie, mert a békés polgárok viszont az államtól követelik meg, hogy t. i. az ország ne legyen kétes eredetű, rovott életű, vagyontalan szerencsevadászok menedékhelye. Hogy pedig ilyenek a zsidók közt fölös számmal voltak, azt az összeírások mutatják. Hogy az ilyenek vagy a honosság megszerzésére szoríttattak vagy kiutasíttattak, azt csak helyén valónak fogja találni minden rendszerető és törvénytisztelő ember. Különben a kiutasításokról túlzott felfogása van a szerzőnek. Ha olvasta volna a vármegyék és városok jelentéseit, tapasztalhatta volna, hogy azok rendszerint maguk kérték a minisztériumot, hogy a kiutasításra méltóknak félév, sőt egy egész év adassék dolgaik rendezésére. Legtöbbször nem is ismeri az okokat, a melyek miatt ez vagy az lakhatási engedélyt nem kapott vagy kiutasították. Hogy Pest városa Policzer Ignácz vagy Augenstein Ágoston és más hasonló többszörösen büntetett tolvajokat és orgazdákat nem fogadta be kebelébe, -- azon nincs miért megütközni. A híres Löw Lipót veszprémi rabbi kiutasítását is furcsának találja a szerző. Hát még ha ismerné a dolgot? Az pedig valósággal úgy történt, hogy a