Századok – 1899

Történeti irodalom - Bernstein Béla: Az 1848/49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók. Ism. I. J. 455

456 TÖRTÉNETI IRODALOM. 456 déka, se oka a tényeket bármely irányban is nagyítani vagy szépíteni, s hogy tisztán az adatok igazságához ragaszkodott. Szép szavak, s bizonyára örvendenénk neki, ha úgy volna. Ámde a könyv, olvasás közben — a czímlap nélkül is — elárulja szerzőjét. Ez pedig öreg hiba. Nem azért, mert az író annak a bebizonyítására vállalkozott, hogy a magyarországi zsidók már 1848-ban beolvadtak a magyar állam-eszmébe, hogy Magyarországot édes hazájuknak tekintették, hogy hazánk szabadságharczából, mint harczosok, becsületesen kivették részöket; — nem ebben van a hiba, hanem a bizonyítás módjában és hangjában, és az anyag kezelésében. Jól tudom, hogy a teljes igazság csak ábrándszerű jámbor óhajtás, de a legkevesebb a mit a történetírótól elvárunk : az igazságra való törekvés. Már pedig ne higyje el, vagy ha maga hiszi is, ne akarja másokkal elhitetni, hogy »tisztán az adatok igazságához ragaszkodott« az, a ki Kossuthot és kormányát reactionariusnak, a korszellemet szűklátkörűnek, nyárspolgáriasnak tartja, a ki az 1848 szülte szabadságot ügy magyaráztatja, hogy szabad a zsidót ütni. A szerző általában nem tud kellő mértéket tartani ; nincs érzéke a tér és időbeli méretek iránt. A jelen kor szemével néz és eszével gondolkodik. Ez az oka, hogy az 1848-iki vívmányokkal nincs kibékülve. Bántja, szörnyen bántja, hogy a zsidók már 1848-ban meg nem kapták mind azokat az előnyöket és szabadalmakat, a teljes polgári, társadalmi, egyházi egyenjogúságot, melyeket ma korlátlanúl élveznek. S ebbeli bánatában és haragjában . lenézi, becsmérli a törvényhozás, a kormány, a társadalom minden intézkedését, a mit csak tett a zsidóság érdekében. Hiányzik művéből a történetírás első kelléke : a szigorú tárgyilagosság, mely megköveteli, hogy az elmúlt 'események mindig a saját koruk szempontjából és az előző korok összehasonlításával ítéltessenek meg. Ha a szerző így jár el, lehetetlen észre nem vennie az 1848-iki vívmányok nagyszerűségét az azelőtti viszonyokhoz képest. Ha a szerző e szerint jár el, sok olyan dolgot megért és meg tud magyarázni, a mit különben gáncsol s a miért annyira békétlenkedik. Vegyük csak például a hírhedt zsidó üldözést, mely mindjárt a szabadság hajnalhasadásán tört ki. Sokan és sokat hánytorgatták már az 1848-iki dicsőségnek ezt a szenyfoltját, de még eddig senki sem vette magának azt a fáradságot, hogy utána járt volna : mi is igaz hát belőle ? A jelen könyv szerzője is hosszasan foglalkozik vele, de speciális faji és felekezeti álláspontja nem engedi oly magaslatra emelkedni, honnan