Századok – 1898

Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Deutsche Reichstagsakten unter Kaiser Karl. V. Ism. Kropf L. 645

TÖRTÉNETI IRODALOM, 645 tárgyazó czikkemet.) A honvédfoglyok nem Szalontáról téríttettek vissza Arad felé. hanem Sarkadról s Pászkievics nem N.-Váradról s nem aug. 13-án délben írta (III. 280.) ama híres levelét, hanem mint az angol parlament elé terjesztett Correspondence etc. 306-ik számának 2-ik melléklete alatti okmány igazolja, Berettyó-Újfaluban s aug. 14-én. Az Inczédy László zarándi csapata sem oszlott önként föl (III. 295.), hanem, mint a Történelmi Lapok 1894. évi 6-ik számában leírtam, egy része átvágta magát Fekete-Tó felé s csatlakozott Gál Sándorhoz. Klapka a kitörés után verbuvált ujonczokból nem 5 zászlóaljat alakított (III. 312.), hanem, mint a Szillányi munkájából kitetszik, (261.) csak 4-et. A III. k. 304. és 305-ik lapjain a szerző július helyett augusztust ír, a mi bizonyosan csak sajtóhiba, s a mit itten csak azért hozok fel, mert a sajtóhibák közt nincs felemlítve. Hibás fordítás az azon kötet 318-ik lapján levő ezen kitétel is: »annak ajánlatára«, mert ez az eredetiben így hangzik: »auf den Antrag des Landtags.« Jó akaratból soroltam fel ezen hibákat, hogy egy 2-ik kiadásnál alkalmat nyújtsak a szerzőnek arra, hogy a Görgei iránti ellenszenv és elfogultság mellőzésével s a hibák kijavításával, nem követve bírálat nélkül Gelichet és Klapkát, ki az »Emlékeimből« czímű művében maga beismeri, hogy csak emlékezet után dolgozott (s ezért van aztán annyi tévedés művében), hanem ezek helyett inkább a hivatalos adatokat használva, munkáját, mely ezen hibák mellett is felül áll a közönséges niveaun s minden esetre figyelemre méltó dolgozat, absolut becsű művé tegye. HEGYESI MÁRTON. Deutsche Beichstagsakten unter Kaiser Karl V. —- Erster Band bearbeitet von August Kluckhohn 1893. IV. és 940. 11. — Zweiter Band bearbeitet von Adolf Wrede 1896. VI. és 1008. 11. 8-rét, Gotha, Friedrich Andreas Perthes. Midőn 1515-ben I. Miksa császár Bécsben találkozott a lengyel királylyal és II. Ulászlóval, mint tudjuk, a magyar »trónörököst« saját fiának fogadta, és még saját életében a római szent birodalom »vicarius generalis«-ává nevezte ki, halála után pedig a császári korona örökösének nevezte ki őt azon igérettel, hogy fölhasználandja befolyását a választó fejedelmeknél, hogy ezek Lajost örökösének elismerjék és esetleg császárrá válasszák. Ezen ígéretéről azonban csakhamar megfeledkezett a vén róka, mert már a következő évben VIII. Henrik angol királynak is kínálgatta a koronát. Kínálgatta másoknak is,