Századok – 1898
Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Középiskoláink története. Ism. Dézsi Lajos - VI. 550
552 TÖRTÉNETI IRODALOM. évben ismét: »Hodie inceperunt magistri docere, sed admodum paucos discipulos« ! Javult az ál lapot, midőn a Széchenyi György esztergomi érsek által alapított convietusban ingyenellátásban részesültek a tanulók. A jezsuitarend feloszlatása után egyideig a minoriták, majd a*premontreiek látták el a gymnasiumot tanárral, 1851-ben cseh tanárok lepték el s végre 1861-ben kapta az ezektől megtisztított gymnasium mai (kir. kath.) jellegét. Halász monographiájának kiváló becset ad az a körülmény, hogy belőle az iskola múltján kívül a lőcsei városi levéltár gazdagságáról is értesülünk. Több képmelléklet {Lőcse, a kir. fógymnasium belső épülete, utczai épülete, a fógymnasiumi épületek látóképe, a főgymnasiumi templom) és hasonmás (iskolai névsorok czímlapjai) díszíti a 250 lapra terjedő kötetet, A nagyváradi kir. kalit, gymnasium történetét Cséplő Péter irta meg. Akkortájt, a midőn részenként az iskolai értesítőben megjelent, e folyóirat 1895. és 1896-ik évfolyama ismertette, ezért itt csak felemlítjük, hogy szerző az ott közölt részeket egy 275 lapra terjedő kötetben különlenyomatban is kiadta. Rövid története van az aradi királyi fögymnasiiimnak, bármint igyekezett is monograpliusa Himpfner Béla igazgató, hogy minden adatot összegyűjtsön, a mi történeti vagy paedagogiai szempontból többé-kevésbbé érdekesnek látszott. Nincs nagy múltja az intézetnek, alig másfél századra tekinthet vissza és e rövid mult emlékeit sem őrizték meg eléggé; így az iskola első luisz évéről hiányzik a névkönyv, az »album studiosorum« és a legrégibb kimutatások az 1765-ik évvel kezdődnek. 1745. nov. 18-án nyitották meg a minoriták a gymnasium első osztályát s később fokozatosan a többi osztályokat egészen a rhetorikai osztályig. Némi megszakítással vezetésük alatt állott és fejlődött az intézet 1874-ig, a mikor megváltak az ujjá szervezett főgymnasiumtól. Az új latin iskolába mindjárt kezdetben tömegesen tódulnak a tanulók s ezeksorában nemcsak Szegedről, Nagyváradról, Nyitrából, Pozsonyból, hanem Svájczból, Cseh- és Morvaországból idevándorolt deákokra is akadunk. Nem gátolta az intézet fejlődését a szomszéd Szent-Annán pár év múlva alapított Bibics-féle piarista gymnasium concurrentiája sem, melynek különösen nagyszerű convictusa vonzotta a tanulókat. Az iskola történetéhez adott függelék külön közli a fontosabb okmányokat; külön kimutatást ad a tanárokról, a tanárok irodalmi működéséről stb. s végül egészen külön rész, melyet Kara Győző írt meg, beszéli