Századok – 1897

Tárcza; Önálló czikkek - Pauler Gyula levele a szerkesztőhöz 562. o.

TAROZA. 563 megjelent másnap Lauka lapjában. Tehát az is lehetséges, hogy »az erdélyi« az nap még sem utazott el. Pauler úr továbbá azt irja, hogy én azt hiszem, hogy ő Panajotti 1670, febr. 15. kelt levelére támaszkodik Zrínyi követei megérkezé­sének dátumát illetőleg. Pedig én azt irtani, hogy abból a levélből »ugy látszik nem a megérkezés dátumát lehet megtudni.« Panajotti, mint éppen Pauler könyvéből láthatni, nem az az egyenes gondolkodású, nyilt jellemű ember, kinek szavában oly föl­tétlenül meghízhatnánk, mint megbizik benne kritikusom. Ez volt egyik oka annak, bog}' más önálló források után kutattam, mert eddig főleg a ravasz görög ember szaván alapul Bukováczky krétai követjárásá­nak története. Hogy Rycautnál többet eddig nem találtam, az nem az én hibám. Angliában nem bugyognak oly bőven a források mint Bécsben. Tanácsosnak találtain azonban a talált csekély eredményt is közölni, még pedig oly czélból, hogy megkíméljem más irónak a fáradságot. Különben Rycautban csak azért nem bízik Pauler, mert műve 17—18 évvel az események után jelent meg. Ha az angol szerzőre alkalmazott kérlelhetlen kritikát egyébb forrásainkra is alkalmaznék, de szegény volna a magyar történelem ! Mily keveset tudnánk pl. az Árpádok koráról. Persze, ha egykorú é3 a helyszinén jelen volt tanutói van dátum, azt »hitelesebbnek kell tartanunk« annál, melyet én »Rycaut memoirjáhól kiolvasok,« — ha bizalmunkat ellentmondó dátumok meg nem ingatják. Nyíltan bevallom, hogy Lénárt József közlése »Rozsnyay egy ismeretlen követjelentéséről« teljesen elkerülte figyelmemet; de a mulasztás mint látjuk, nem volt komoly. London, 1897. ápr. 23. KROPF LAJOS. PAULER LEVELE A SZERKESZTŐHÖZ. Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! Köszönettel veszem szíves felszólítását, hogy Kropf Lajos úr válaszára esetleg valamit feleljek, de azt hiszem, nem szükséges, de talán nem is szabad se most, se máskor a Századok hasábjait igénybe venni, oly kérdésben, a melyben minden olvasó, kit a dolog érdekel, már az eddigiekből teljesen megalkothatta vélemé­nyét. Csak egy megjegyzést teszek még. Teljesen igaza van Kropf Lajos urnák, hogy a Wesselényi összeesküvésnek Angliában nem bugyognak oly bőven a források, mint Bécsben. De a kinek forrás nem bugyog : ne áruljon friss vizet. Teljes tisztelettel Budapest, 1897. jun. 2. kész szolgája Pauler Gyula. És ezzel a vitát befejezettnek tekinthetjük. Szerk. 37*

Next

/
Oldalképek
Tartalom