Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Dr. Pollák Miksa. A zsidók története Sopronban a legrégibb időktől a mai napig. Ism. L. B - 540. o.

550 TÖRTÉNETI IRODALOM. lakó francziák gyűlést tartottak, melyben »a nemzet« abban állapodott meg, hogy a követet ágyba kényszerítették és ahhoz lekötözték s egyúttal a franczia kormánynak hivatalosan tudo­mására adták a követ elméjének állapotát. A futár a nálunk is jól ismert le sieur Brüe dragoman vala, ki különben már régóta áskálódott volt Ferriol ellen és jó barátját. Des Allem« grófot, a Rákóczy mellett tartózkodó franczia ágenst több izben biztatta volt, hogy a portai követséget elnyerni igyekez­zék. A mint megérkezett Párisba Ferriol megtébolyodásának hire, madame des Alleurs kettős erélylyel látott hozzá a férje melletti korteskedéshez. s végre is sikerült kineveztetését keresztülvinni s őt a kinevezési oklevéllel Konstantinápolyba vinni, mielőtt az időközben kijózanodott Ferriol barátainak a kineveztetést meghiusítaniok sikerült volna. A hivatalát elvesz­tett követ kénytelen vala tehát a török fővárost elhagyni. Hivatalos jelentését 1711. augusztus 10-érői keltezi. Ebben legérdekesebb azon részlet, melyet a magyar ügyeknek szen­tel. Szerinte a Rákóczy-mozgalom, melyet tehetségéhez képest folyvást szított, rendkívül zsibbasztotta a német császár erejét ; mert ennek legjobb katonáiból mintegy húsz ezeret vett igénybe és pénzben évenkint körülbelül »8—10 milliójába« került. Fer­riol annak megítélésére, hogy a magyar elégületlenek forron­gása mily fontossággal birt Francziaország külső politikájára nézve, hivatkozik Montecucculinak, a haditanács elnökének egy elfogott levelére, mely Leslie grófhoz, a magyar insurgensek ellen működő hadsereg fővezéréhez vala intézve. Ebben a levél­író szivére köti a hadvezérnek, hogy a magyar fölkelést leverje és minél hamarább vessen véget a háborúnak, különben a császár kénytelen lenne Francziaországgal békét kötni. Ez Tököly idejében volt, kinek alig vala 10—12 ezer embere a háborúban s ki Felső-Magyarországnak csak egy igen kis ré­szét tartá elfoglalva. Mig ellenben Rákóczy fejedelemnek zász­lói alatt egy időben mintegy 80 ezer ember szolgált és ő a felső Duna mindkét oldalát tartotta megszállva. 0 bátor ka­tona, jeles hadvezér és ügyes pártvezér és azért azt a körül­ményt, bogy mind ama jeles tulajdonságok daczára mégis megesett rajta az a szerencsétlenség, liogy legyőzetett, nem neki. hanem azoknak kell betudni, kik a közjót magán érdekeiknek alá rendelték. »Mindaz« — igy folytatja a volt követ jelentését — »a mit a magyarok rosszul végeztek, csak a maguk kárára volt ; a mit jól végeztek, nekünk vált hasznunkra. Csak hízelegni kellett nekik s azután megengedni nekik, hogy az ősapjaiktól tanult saját módszerük szerint verekedjenek meg az ellenséggel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom