Századok – 1897

Hivatalos értesítő - A M. T. Társ 1897. máj. 7-ki r. vál. ülés jegyzőkönyve 479. o.

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 1897 évi május 7-én d. u. 5 órakor tartott r. vál. ülésének jegyzökönyve. •leien voltak: Gróf Teleki Géza elnöklete alatt Thaly Kálmán alelnök, dr. Áldásy Antal. Barabás Samu, dr. Békefi Rémig, dr. Boncz Ödön, dr. Borovszky Samu, Dedek Cr. Lajos, dr. Fejér­pataky László, dr. Kammerer Ernő, dr. Komáromy András, dr. Marczali Henrik. Nagy Iván, báró Nyáry Jenő, dr. Schönherr Gyula, Szilády Aron, Tagányi Károly, dr. Váczy János vál. tagok, Nagy Gyula, jegyző. Elnök az ülést megnyitván, jegyzőkönyv-bitelesítőkül Tagányi Károly és dr. Békefi Rémig vál. tagokat kéri fel. 34. Szomorúan jelenti be a kettős veszteséget, mely a tár­sulatot az elmúlt április-hó folyamán két kiváló tagjának : Szilágyi Istvánnak apr. 12-én és Véghely Dezsőnek apr. 22-én történt gyászos elhunytával érte. A választmány a szomorú jelentést mély fájdalommal veszi tudomásul s elhatározza, hogy mind a két elkunytuak családjához részvétirat intéztessék; továbbá Yéghely Dezső felett, ki kezdet­tol fogva állandóan tagja volt a választmánynak, emlékbeszéd tar­tására Géresi Kálmán vál. tagot kéri fel. 35. Braun Sándort a Budapesti Napló felelős szerkesztőjét Budapesten, 1897-töl kezdve évdíjas r. tagúi ajánlja Bartka Lajos. Megválasztatik. 36. Dr. Békefi Rémig felolvassa »Oláh Miklós nagyszombati iskolájának szervezete« czímű dolgozatát, mely — a Századok-ban fog megjelenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom