Századok – 1897

Értekezések - STESSEL JÓZSEF: Nehány történelmi adat Sopron és Moson vármegyékről 26. o.

32 'STESSEL JÓZSEB1 . a sopron-vármegyei Babotli helységgel azonosíttatik ; mely nézet ellen már a »Sopron« czimü lap 1887-i folyamában fölszólal­tam, s azóta még inkább meggyőződtem, hogy Sopron városá­nak egyik külvárosát a XIII században Bobetnak nevezték, mert Fehérnél közölt 1270-i okirat szerint a soproni nyilasok az ő szőllőik után »in Bobut, Fertőfő et inter speculatores« a kórócsebert a soproni sz. János vitézeknek nem tartoznak megadni ; a mely három dűlőt t. i. a bobet-külvárosi, fertő­melléki és ugy hiszem lőveri dűlőket csak is Sopron határában lehet keresni. III. Nagy I. véleménye 2-dik részére vonatkozva a fennteb­bieket előre bocsátván, most a dolog lényegére térhetünk. Az 1344 évi oklevél szerint Rusztnak keleti szomszédja Tard nevii falu volt; de ebből nem lehet azt következtetni, hogy e két helység szárazföldileg érintkezett egymással, mert az oklevél határozottan kimondja, hogy Ruszthoz az evvel érintkező Fertő vize is tartozott. Tehát a két hely közt a Fertő feküdt. Tard nevét, mely a területén Selegd máskép Kis-Illmicz név alatt keletkező faluval az általam a »Sopron« 1889-i folyamá­ban kifejtett nézet szerint egyesülten utóbb a mai Alsó-Ulmiczre változott, mai nap is fönntartja a bánfalvi határ szélén elterülő Tar-só tava. Egy fentebb már idézett 1318 évi oklevélből látjuk, hogy Vitézfölde alias Bánfalva (a mai Bánfalu=Appetlon) az előbb érintett Tard s Keych nevü birtokok közt feküdt ; azt már nevénél fogva sem helyezhetjük a Fertő medrébe, azután pedig azért nem. mert a szöveg azt mondja, hogy ezen birtoknak a Fertő tavában (in fluvio sen lacu) halászhelyei is voltak. Ha Nagy I. az általa idézett 1269-i oklevél teljes szövegét, mely Keych (=Keits) határát jelöli meg, figyelembe veszi : akkor a most említett három hely s ezek kapcsán több más birtok fekvésére nézve tévednie nem lehetett volna. A határleirás szerint Keych a Balláról Illmicz felé vezető ut által érintve Balla mellett feküdt ; tehát Keych mint Baliának nyugoti szomszédja a mai Pomogy területének egy részéből állott, s tán a szomszéd Bánfalva mai határába is átcsapott ; a mi avval is igazolható, hogy a birtok régi nevét a bánfalvi határban létező mai Götsch tava tartotta fönn. Keychnek déli részéhez csatlakozott Pósatelek, mely Pomogygyal (keleten) és a Fertővel (délen) volt határos az 1362-ben kelt oklevél szerint, s utóbb a pomogyi határba olvadt. Tehát Keych és Pósatelek nyugotról Bánfalvával, ez pedig nyugotról Tarddal tartott határt, s mindegyik a Fertő

Next

/
Oldalképek
Tartalom