Századok – 1897

Könyvismertetések és bírálatok - Tagányi Károly: Az erdészeti oklevéltár. I. II. III. kt. Ism. Lőrincz Béla 137. o.

141 TÖRTÉNETI IRODALOM. a háború volt őseink főfoglalkozása. Már most az a kérdés, milyen volt a hadviselés visszahatása az erdei kulturára? Az erdőnek igen lényeges a stratégiai fontossága, ez köztudomású. A milyen nagy előny a magát védelmezőre nézve, ép oly hathatós akadály a támadásban. A honfoglaláskori magyar, midőn támadnia kellett, erdőben nem fejthette ki erejét. Hogyan is fejthette volna, mikoron lóra ültetett nyilazó volt? Felszerelése nem erdőre, hanem sík és kopasz vidékre volt kieszelve ; csak oly területen érvényesülhetett, hol liáboritlanul nyargalhatott s jól láthatta a czélt. hová nyilát lőjje. Am a magyar hadviselésnek az volt az eredetisége, hogy mindig csak támadott. Aliként a nagy elméjű Salamonunk azt annak idején kimutatta, a mozgékony magyar taktikának az volt a fősajátsága, az volt a főelőnye, hogy »még a defensivában is mindig támadó volt.« S ezért hisszük, hogy vezéreinknek mindaddig, mig a sereg ősi szerkezete, fegyverzete s vele az egész magyar taktika meg nem változott, nem volt okuk az erdőket hadi szempontból kimélni. De igenis kímélni kezdték akkor, midőn nemzetünk elvesztette expansiv erejét, nem támadott többé, hanem védelemre volt utalva. Ekkor megbecsülték az erdők nyújtotta oltalmat. Ez oklevéltár számos lapja bizonyítja, hogy a török ellenében az erdő természetes bástya volt. melyet mindenkor jó karban kellett tartanunk. Még a bánsági erdősítések is a török veszélylyel függnek össze. Országvédelmi szempontból különben régebben is kímélték az erdőt. Váraink legnagyobb részét kőfalak helyett fatörzsekből épült palánkok védték. Gondoskodni kellett tehát, hogy a várak közeléből valahogyan el ne fogyjon az erős szálfákat produkáló erdő. Erre nézve a XVI. század néhány törvényénél korábbi adataink ugyan nincsenek, de e gondoskodás annyira a dolog természetében van, hogy talán bátran következtethetünk visszafelé. Ezzel közel rokon az a másik feltevésünk, hogy a szorosok mentén is kímélték a faanyagot. Erre is égető volt a szükség amolyan nagy szabású torlaszok készítésére, minőkkel például Rogerius tanúsága szerint IV. Béla akarta a mongolok elől elzárni a határt.1) bieg kell azonban jegyeznünk, hogy ez is csak combinatio, mert ezt egyenesen megerősítő adataink nincsenek. ') Rogerius adatát spalatói Tamás is megerősíti. »A király végre nagy nehezen megmozdula .... és az ország valamennyi gyengébb bejárásait körülnézegetvén roppant erdőket levágatva, hosszú torlaszokat épittete, keresztbe döntött fákkal elzárván mind azon helyeket, melyek könnyebben járhatóknak látszanak vala.« XXXVII. — Torlaszokkal különben még a XV. és XVI. századokban is védekeztünk, persze nem ágyúk, hanem csak keletről érkező barbár lovas csapatok ellenében. Az erdélyi