Századok – 1897
Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Bethlen Gábor Déva várában 107. o.
112 DR. KOMÁROMY ANDRÁS. Bethlen Gábor a csata után Dévára vonult, azzal a szándékkal, hogy érintkezésbe lépvén a temesvári pasával sürgetni fogja a török segítséget, mi alatt Báthory Szebenből, fő és jószágvesztés terhe alatt ismét hadba szólította az országot. De a rendek csak lassan gyülekeztek, mert már akkor Forgách a Meszes alatt táborozott s az a hir, hogy Nagy András 10 ezer hajdúval a király hűségére tért, nem csak az erdélyiek bátorságát csökkentette, de bizony még a töröknek is gondot •okozott, — Báthorynak titkos ellenségei most nagy szarvat emeltek, és Segnyey Miklós volt az első, a ki a brassai csatából egyenesen Forgách Zsigmondhoz szaladt, és hálát adott az Istennek, kogy Hadul megverte Báthoryt, mert — úgymond »solia különben ök ettől az Istentelen embertől megnem menekedhettek volna;« nagy kárörömmel beszélte, hogy a fejedelem hada egészen szét oszlott, ki erre, ki amarra szaladt és az erdélyiek »felette igen nagy kívánsággal és óhajtással« várják Forgáchot, a rendek örömest meghódolnak a királynak, csakhogy valahára megszabadította őket Báthory zsarnoksága alól.1) Annak utánna hűséget esküdött és erősen fogadkozott, hogy mialatt Forgách Erdélyt, az alatt ő, csak sereget adjanak mellé, Yáradot és Ecsedet hódítja meg.2 ) A dolog nem egészen ugy állott, mint Segnyey előadta, mert a jó ur — a ki Forgách utján minden áron be akarta hízelegni magát a nádor és a király kegyelmébe — kissé elvetette a sulykot, mikor azt erősítgette, hogy a kassai kapitányt Megváltó gyanánt várják; de kétségtelen, hogy az erdélyieket a brassai vereség, a hajdúk árulása és a magyarországi támadás hirére valósággal rémület fogta el s az első pillanatokban azt sem tudták, mi tévők legyenek. A kik ragaszkodtak Báthoryhoz, elvesztették fejüket és látván, hogy ki sem mozdul SzebenbÖl, nem tudtak bizni benne ; a kik pedig gyűlölték, többé már nem féltek tőle, és nyíltan az ellen párthoz csatlakoztak. De hogy is ne ingadoztak volna hűségükben a kis •emberek, hogy ne árulták volna el nyakra főre azok, a kik elvből vagy ösztönszerűleg mindig az erősebbel tartottak és árulásukért jutalmat vártak, mikor még az a sokat tapasztalt, bölcs államférfi és jeles hadvezér, Báthory trónjának leghatalmasabb oszlopa, — maga Bethlen Gábor is megtántorodott. 9 Act. Thurz. fasc. 50. nr. 21. 9 A nádor minden nagy maga ajánlását kész pénz gyanánt fogadta, hűségében sem kételkedett, mivel jószágai a királyi hadak által meghódított földön feküdtek, csak azt nem tudta neki elhinni, hogy Yáradot Rhédey Ferencztől elfoglalja. Y. ö. Act. Thurz. fasc. 50. nr. 21., fasc. S4. nr. 14.