Századok – 1897

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Bethlen Gábor Déva várában 107. o.

108 DR. KOMÁROMY ANDRÁS. nak, akkor Magyarország is táborba száll, bogy a király mél­tóságát és a maga szabadságát megoltalmazza.1) Báthory mentegetődzött, hogy ő nem oka semminek és nincs forróbb óhajtása, mint hogy a szent békességet luven fen­tartsa ; és igaz ugyan, hogy Erdély fegyverkezik, de korántsem Magyarország, hanem Hadul vajda ellen, a ki visszafoglalta székét, kiverte az uj vajdát, az erdélyi csapatokkal együtt, Havasalföldéről, sőt azzal dicsekszik, hogy rövid időn őt magát is fölkeresi, hogy a kölcsönt visszaadhassa. De Forgách Zsigmond levelére már keményebben vála­szolt. A kassai kapitány igen szeretett pennával viaskodni és megírta Báthorynak, hogy üljön veszteg, ne gyűjtse a hadakat, mert különben baj lesz, sok felől fenik már a fogukat. A feje^ delem erre azt felelte, hogy mindeu bizodalma az Ur Isten­ben vagyon, a ki igaz ügyében eddig is elő vitte és ha ellen­ségei fogat fennek reá, »mi kardot fenünk — úgymond — elég csontot liagyánk az fogaknak, kinn rágjanak, ha ez nem elég . . több is következhetik.«2 ) Forgách az egri pasát is megtalálta levelével, hogy szál­lítsa le a csavargó és útonálló hajdúkat, a kik azt beszélik, hogy a török segítségével uj háborúságot indítanak, de nem teszi föl rólla, hogy »mint olyan vén, okos, hadakozó ur« a közönséges békesség ellen valamit cselekednék.3 ) Persze hogy nem is cselekedett, csak megbiztatta titkon a hajdúkat, hogy ne tartsanak semmitől és legyenek készen, mert Magyarország rövid időn meg fogja támadni Erdélyt. Báthory előtt sem volt ez titok, mert ha másfelől nem is, a portáról bizonyosan figyelmeztették, hogy a királynak a két oláh vajdával, meg a lengyelekkel kötött szövetsége egye­nesen az ő megbuktatására irányul, — de nem akart tudomást venni róla, s mialatt Mátyás 1611. május 10-én kelt nyilt levelében, proclamálván a szomszéd országokkal fennálló véd-és dacz-szövetséget, fő és jószág-vesztéssel fenyegette azokat, a kik a hajdúkhoz csatlakoznak,4) a nádor pedig a felső-magyar­országi rendeknek Eperjesre gyűlést hirdetett, hogy az isten­telen hajdúságot tüzzel-vassal elpusztítsa a földszínéről :5 ) az 0 A nádor levele Pozsonyban 1611. april 7. kelt (U. o. fasc. 96. nr. 8.) 9 A fejedelem badba szálló parancsa Kr aszna vármegyéhez 1611. april 14. kelt. Ugyanezen a napon válaszolt az alvinczi kastélyból Forgách Zsigmondnak. (U. o. fasc. 93. nr. 4. és 96. nr. 9.) 3) U. o. fasc. 77. nr. 8. 9 U. o. fasc. 89. nr. 24. 9 Thurzó nádor 1611. május 26-án hivta meg Lorántffy Mihályt az eperjesi gyűlésre. (Történeti Lapok I. k. 710. 1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom