Századok – 1896

Értekezések - SÖRÖS P. PONGRÁCZ: Forgách Ferencz élete - I. közl. 519

FORGÁCH FERENCZ ÉLETE. ELSŐ KÖZLEMÉNY Változatos idők munkásáról vázolok képet. Viharos idők iróját mutatom be, kinek életén szintén átzúgott a bajok viharja, kiszakítá őt a megszokott életkörből s oly helyre vitte, melyen nyugodt s kellemes fejlődésre nem talált talajt. A benyomások hirtelen érték Írónkat s néha szinte nyomot vesztünk a zavar­ban s nehezen keressük a kivezető utat. mely újra biztos uton vezet élete eseményeihez. Dirib darab adatok, levelek, okiratok, elszórt megjegyzések, ezek azok az apró szálak, melyeket össze kell fűznünk, hogy irányító, lehetőleg biztos fonalat nyerjünk. Életírói sok apróságot nem említettek eddig róla, némelyekben hibáztak. Még életét megnyitó születéséről sem tudtak elfogad­ható adatot találni. A XVI. század elejére, 1510-re tették születését, pedig ez a fölvevés nehézség után nehézséget vet utunkba. Kíséreljük meg tehát helyesebb s biztosabb adat megállapítását. Forgách Ferencz apja Zsigmond, anyja Zólyomi Katalin volt. A házasság számos gyermeket adott, fiút, leányt. Részint Ferencznek följegyzésén, részint a családfák irói adatain *) ily sorban állapíthatjuk meg a tagok sorrendjét: Forgách Zs. neje Zólyomi Katalin Simon, Magdolna, Pál, Ferencz, Kata, Margit, Imre, Zsigmond, Ferencz stb. Ezekre lesz némileg szükségünk, hogy a születésévet meg­állapíthassuk ; sőt igazában csak legidősebb s legifjabb test­vérről kell szólanunk. Kezdjük az okoskodás munkáját Imré­nél, hogy adatot nyerjünk a legvégső évre, melyben Ferencz Mocsárynál, Nógrád Vármegye Esmertetése IV. 169. 1. (Pest 1826) megvan Eorgách sajátkezű leszármazási táblája. Megjegyzem, hogy Mocsáry adta ki a fontos iratokat a Forgácli levéltárból s a jövőben is főleg tőle idézem őket. — Nagy Iván, IV. 203 1. Budai Ferencz, Polg. Lexicon II. 31. Lehotzky, Stemmatographia II. k. 131. (Posonii 1798.) 34*

Next

/
Oldalképek
Tartalom