Századok – 1896

Könyvismertetések és bírálatok - Id. Dániel Gábor: Vargyasi Dániel család eredete és tagjainak rövid életrajza. Ism. Jakab Elek 823

824 TÖRTÉNETI IRODALOM. ,824 túlt főrangú nemzetségi levéltárak a Nemzeti Múzeum vagy az Országos Levéltár gondviselésére bízatnak, a gróf Károlyi és Zichy levéltári publicatiokon kívül, foly a nagybecsű gróí Teleki-levéltár oklevél kincseinek közzététele, gr. Apponyi, b. Rad­vánszky és több főrangúak írnak és adnak is ki könyveket, S ez igen örvendetes, ennek már régen hatványozódni kellett volna. Mert a míg a magyar főnemesség mindenek felett a nemzeti irodalmat nem pártolja, nem olvassa és maga is nem ír, addig olvasóink száma nem fog akkorára szaporodni, hogy általa az irodalom a nemzet felsőbb rétegeit átható és átala­kító lendületet és kiterjedést vegyen. Daniel főrendiházi tag az újabb időben szintén példát­adó kivétel. O 1862-ben családi levéltárát rendelkezésére bocsátá fiatal barátjának Thaly Kálmánnak, ki abból »Történelmi kalá­szok 1603—1611« czím alatt egy kötet rendkivűl becses okmány­tárt tett közzé díszes kiadásban facsimilékkel ellátva, mely kötet mindenegyes darabja kiváló történeti fontossággal bír. 1894-ben kiadta a Vargyasi Daniel család közpályán és a magánéletben czimű könyvet, a mit dr. Vajda Emil szerkesztett és pedig I. áta­lános történelmi vonatkozású eredeti és hiteles másolatú 404 okle­velet, II. Különösebben a Daniel családra vonatkozókat 405-től 434-ig, III. a családi levéltárban levő vegyes tárgyú okleveleket 1—57. szám alatt, együtt tehát 1—894 nagy 8-drét lapra terjedő 492 oly oklevelet, melyek eddig a nyilvánosság elől el voltak zárva, s most lettek tudományos használat tárgyaivá. Az időkör, melyre ezek kiterjednek, az 1499-től 1869-ig folyó időszakot foglalják magukban — majdnem ötszáz évet, és pedig a székely nemzet felvilágosítatlan történeti életéből, a mit egy régi díszű elő­kelő székely főnemzetség jó és baleseményekben gazdag poli­tikai és társadalmi élete tűntet fel. A könyvhöz az imént nevezett tudós, dr. Vajda írt I—XXVI. lapot tevő Előszót, melyben ismertetve van a nemzetség ősi fészke, a Vargyasi kastély, s rámutatás van a Danielek volgamelléki ős erede­tére ; ki van tűntetve az oklevelek keletkezési kora, mely sze­rint a XVI-dik századból van 29, a XYII-ből 316, a XVIII-ből 101, a XlX-ből 42 darab; ezek első tekintetre mutatják a Daniel-nemzetségnek az erdélyi nemzeti fejedelmek alatti virágzási korát, különösen a nagy Bethlen Gábor és I. Rákóczi György alatti fölemelkedésöket s hírnévben és vagyonban meggyarapodásukat. E korszak nagy történeti tények fényes megvilágosítása. Kidomborodik az önálló kis Erdélyország, a nemzeti fejedelemség élő testet ölt, bölcs és tekintélyes feje­delmek magasra emelik országuk hírnevét, udvaruk nagy államférfiakat, önállósági harczaik vitéz tábornokokat és had-

Next

/
Oldalképek
Tartalom